HelyzetJelentés

Ebben a rovatban a HelyzetEmber saját írásai jelennek meg. Az elõzõ két számban az önálló versek mellett két többé-kevésbé lezárt ciklus kapott helyet. Most egy újabb sorozat következik, aminek azonban még nincs vége.
Nem tudom, hogy valaha lesz-e.

Minden más elõre
  A piros kosztüm
  Geometria
  Esõ? Nap
  A voltidõ színekben
  Diakép
  Ez az amit tenni kell
  Megálló
  Egy szoba...
  Gyerekvers

Minden más elõre

A piros kosztüm

És az emberek csak álltak.
Egy piros kosztüm –
H. I. a hétköznapokra, a minden
egyes napra szokás szerint kiüresített arckifejezést
magára öltve, a közöny terhe alatt
kissé meggörbedt vállal lépdelt közöttük;
a piros kosztümig.
Tudvalevõ, ahogy minden ételhez
tartozik egy és csak egy bor
(mátrai borzaskához somlói juhfark)
a test, minden ember teste
pontosan egy ruhában egyesül
az öltözõ ember tízezer éves
– nem, örökkévaló –
eszméjével.
A vörös ruha nyilvánvalóan megtalálta
hordozóját. H. I. fejében
azonban a vetkõzõ ember ideája jelent meg,
és borzaskával, juhfarkkal
nem gondolva is összefutott
satöbbi,
ahogy eónokkal dacolva különválasztotta
azt, ami egynek teremtetett:
a piros kosztümöt és a nõt.
Mondom, gondolatban.
De óvatosan, a táncot
nem elsietve: az ütemet megbontani
hiba
lett volna.
Az ütemérzék tudniillik,
elsõsorban is az, ami H. I-t képessé tette
a szemlélõdés és a tett ilyen
elegyítésésre,
másodsorban pedig egy különös, de nem
egyedülálló adottság.

H. I. látó.
És tévedés lenne itt igeidõt használni,
akármilyent.
Többféle elgondolás létezik az idõrõl,
mind nagyon hihetõ,
nagyon megalapozott, és
H. I-t – ezt a, ne feledjük,
ritka tehetsége folytán figyelmet
érdemlõ férfit (mert
õ persze férfi) –
meg is gyõzhetné
közülük egy vagy kettõ, ha
az idõrõl szerzett tapasztalatait velük
összevethetné;
de nem vetheti, ilyenek ugyanis
nincsenek
neki.
Azért ne rémüljünk meg.

Jól elboldogulhat, tudjuk, a rosszul tájékozódó,
az egyféleképpen gondolkodó,
és a vak is.
H. I. is megél idõ nélkül, sõt
ha kellõ odafigyeléssel magunk
elé képzeljük
a vörös kosztümöt, és ami alatta
ottmarad, pár pillanatig irigyeljük is õt.

Az emberek csak állnak.
Nem azért, mert nem létezik számukra
idõ, nem.
A piros ruha reggel föl fog ébredni, leveti
hálóingét,
belebújik a bõrébe,
és talán már be is ért,
egy utazási irodában dolgozik,
talán,
az emberek meg,
csak állnak.
Az emberek csak állnak,
mert H. I. számára nem telik az idõ.

A bizonytalanságot mindamellett
csökkenteni igyekszem:
Ferenciek tere,
Néreidák kútja,
ott megy H. I.,
idõtlenül.
Tejért, kenyérért, sajtos tallérért.

Geometria

jobbról Gáborba balról belém karoltál
három gimnazista volt
és legalább harmincöt fok
a Körúton
mindig
mindig így mentünk haza

1999. május 17. volt
Gábor a Kisfaludy felé
levágta a Hock János utcán
nem tudom
mivel vetted rá
hogy aznap a Körút felé jöjjön és
nem tudom
engem mi vitt rá
hogy veletek menjek

PestiEstért mentetek a Corvinba azért
én szerettelek
azért
meg arra kellett hazamennem
mindig arra mentem haza
mindig

egyszer
csak egyszer
1999. május 17-én
az volt az a nap
csak az
és más napon
az a nap nem volt
nem lesz
1999. május 17.
egy pillanat
akkor
találkoztam H. I-vel

emlékszem a szemére
már nem látom
és nem fogom látni
mondom: emlékszem

különös mély tekintete volt
volt
volt akkor
rajtam és magán keresztül
egyenest vont a tekintetével
a körbe lassuló egyenes utat
érintve-elhagyva
H. I. egyenes tekintetében
mit láttam
mit láttam

Te és Gábor mentetek
körbe
a karommal akkor
és ami ottmaradt

H. I. áll
egyenesen
a szememmel
és ami ottmaradt

Esõ? Nap

Az Almássy tér egy padján
ül
kibicel egy ultipartihoz
ami egyszer annál a padnál
lezajlott
lezajlik
nem mondhatom hogy máskor
talán: mindig
egyszer

egy napon én is éppen
annál a padnál
az ott ülõket kérdeztem
szabad-e kibicelni
nem volt szabad
jó félrészeg voltam
én sem örültem volna
nekem
vagy tán egészen az

az esti Black-Out koncertre
999 forint volt a beugró
a pénztáros mindenkinek
az egyforintossal
(már az aszpirin volt
mióta vannak ezek az új
pénzek? már nem újak persze)
nyújtotta a jegyet
volt egy nagy zacskó
egyforintosa

nekem
egy kis üveg vodkám
meg egy közepes fantám
nem is csoda
hogy még a kezdés elõtt
hogy már a kezdés elõtt
vizelnem kellett
H. I. persze lát
egy fát
akkor legjobb idõszakát élte
a Black-Out
ma vannak-e

nem tudom

összefoglalnám:
végeztem
ma már nem keverem a vodkát
pláne nem a narancslevet
nem járok csak olyan koncertre ahol
le lehet ülni ki lehet menni
az Almássyn se voltam azóta
nem vizelek le fákat

H. I. ül a padon
néz
lát engem

a fa mellett megkönnyebültem
igen
jól éreztem magam

A voltidõ színekben

nem szoktam soká fürdeni
igazság szerint
nem is fürdöm zuhanyzom
hét percig legfeljebb
mostanában
nyitvahagyom a fürdõszoba ajtaját
félek a víztõl félek a gõztõl
nyirokszorongás
félek ahol pirosodik
a hónom alatt
a hasam gyûrõdésében
bepállott a lábujjaim köze
félek megrohadok
levakarom a megpuhult bõrt
és mint az öregek kidörzsölt
lábaköze hónalja megbarnul
megbarnul a lefoszlott bõröm
alatt a piros hús
kukacok költöznek a herém mellé
láttam a tévében hogy egy
férfi lábába kukacokat tettek
a sebbe hogy kitisztítsák
azt mondta csiklandoznak
nekem is szokott viszketni a hasam belülrõl a
zsigereim
tengeri állatok élnek sós gyomromban
rózsaszín rákok
kiskoromban bélférgem volt
kibújtak a szarból és fehér
végük ficánkolt
lehúztam õket
integettek mint a
mintha láttak volna

lát-e a hörcsög földi-akármi
aki az állatkertben üvegoldalú
földdel töltött terráriumban
elõttünk ássa alagútjait
szüli és falja fel kicsinyeit
le fogom vakarni a bõröm
látni fogjátok
tekergõzni a fehér gilisztákat
vörösülni a rákokat
amíg meg nem barnulok
lassan amíg el nem kopnak a körmeim mert a csontjaim viszketnek
elkopnak lassan

sietek
nem fürdök soká
anyu be is kopogott
mikor háromnegyedórája
magamracsuktam az ajtót
pedig nem fürödtem
csak ültem
néztem a rohadást
apu beleokádott a csapba
és megbarnult
vért okádott a csapba
néztem
a bélbolyhai
a férgei döglötten száradtak a fehér porcelánon

egyszer azt álmodtam apu kopasz feje elkezdett rohadni
kis barna halmok voltak a fején
mint a fürkészdarázs üregei
be lehetett látni de nem
nem néztem bele
féltem elkapom a rohadást

belülrõl pusztul eszik a férgek
félek ránkokádja és dögök
lenyúzott megbarnult kutyatetemek félek mi lesz benne
szakadt bõrkabátot fog hányni
félek nehogy én is elrohadjak
amíg élek addig ne
legalább addig ne

anyu végül bejött és kimosta a csapot
ha nem lesz bõröm engem
engem is lesikál
lesikál legalább egy órára
legalább egy órára újra
kipirosodjak

Diakép

Egy padon ül
a Golgota téren,
mellette egy fiú.
Kisfiú játszik.
Meg fog halni.
Mind a ketten meghalnak.

Ez az amit tenni kell

a leonardo da vinci utcában
H. I. sétál a leonardo da vinci utcában
néha azt álmodom
néha nappal is látom
megrémülök
néha H. I. szemeivel látok
õt látom
ahogy néz engem
ahogy õ lát engem

1999. május 17-én H. I. a szememben
végignézte az egész életemet
de én miért látom õt
lehet
ha még kérhetek ne lássam
lehet hogy H. I. szemével látni fogom az egész életemet
ne lássam
ha még kérhetek
ne lássam
ahogy õt látom a leonardo da vinci utcában

azt mondják hirosimában az emberek
árnyéka beleégett a falakba
az árnyékok beleégtek a falakba
újkori pompeii
látni az alakjukat a falon
ahogy a kép helyét látni a megsárgult tapétán
ahogy H. I. lépteit látni
a leonardo da vinci utcában H. I-t látni
beleégett az utcába
mint a kéz nyoma mindig ugyanoda támaszkodva felkeléskor
kirajzolódik
ahogy a cseppkõbe nõtt borostyánlevél
H. I. látszik a leonardo da vinci utcában
ha olyan lassan járnánk mint a cseppkõ nõ
a mi nyomunk is látszana
bár a fazekas alagsori folyosóján
ölelésünket ha látni nem is érezni még
mint H. I. lépteit a leonardo da vinci utcában

amúgy hiába sétálunk akármilyen lassan is
elmosódnának nyomaink
a mozgás miatt elmosódnának nyomaink
újraíródnának körvonalaink
meg kéne állítanunk az idõt
hogy a szélben ottmaradjunk állva
hogy a falon ottmaradjon az árnyékunk
meg kéne állítanunk az idõt
hogy a nyomunk örökre megmaradjon
mint H. I. nyomai a leonardo da vinci utcában
meg kell állítani az idõt
hogy a nyomunk örökre megmaradjon

Megálló

Én: Zoli, hány olyan pillanat volt az életedben, amiért érdemes élni?
Te: Nem értem.
Én: Hány olyan pillanat volt az életedben, amiért érdemes élni?
Te: Ami felér egy egész élettel?
Én: Igen.
Te: Amiért érdemes meghalni?
Én: Hány olyan pillanat volt?
Te: Egy se.
      És neked?
Én: Nem tudom.
      Talán 2003. augusztus 25-én megkérem egy lány kezét.
      Talán meglátom, hogyan fogunk meghalni.
      Talán megáll az idõ.
Te: Ezért érdemes élni?

Egy szoba...

még kisfiú koromban vettem észre
a szobánkban lidércek laknak
a ferdén álló könyvespolc és a sarok zugában
a pókhálók mögött
lidércek laknak
a bükkágak között amiket dórától kaptam
lehullt a barka már csak piros seprû
mindig feldõlt a huzatban így a sarokba tettem
elõtte összetekert plakátok
a bükkágak között
lidércek laknak
a versek között ha leveszem az egyik ezeroldalas juhász ferencet
hallani a halk sóhajukat
a versekben lidércek laknak
még kisfiú koromban vettem észre
a szobánkban lidércek laknak
néhány éve leszedtük a függönyt a karnis ottmaradt ellenzõszerû
alumíniumléce mögött
lidércek laknak
miért hogy ittlétüket újra elfelejtem
holnap felkelek
s talán soha többé nem látom õket
örökre elfelejtem hogy
még kisfiú koromban vettem észre
a szobánkban lidércek laknak

Gyerekvers

ha egy õrült szobafestõ-mázoló mésszel fehér keresztet festene mindenhová
mindenhová ahol H. I. járt budapesten
azt hihetnénk hogy a belvárosi
öreg házakban lakó denevérek
borították be guanóval a várost
az utcákon zsírosodó meszet
az utcákon fényesedõ fehérséget
behordanánk
a boltba a lakásba a hivatalba
be az iskolaudvarra templomba
H. I. jele ott volna a falakon
ha egy õrült szobafestõ-mázoló mésszel fehér keresztet festene mindenhová
idõtlen nyoma beborítaná a várost
ahogy most a piszok szürkeség
ahogy most teszi láthatóvá a falakat
a rájuk rakódott budapest

Ugrás a lap tetejére

Címlap, Üzenet, HelyzetJelentés, Mink magunk,

Élõkép, Vastartalék, Versnyom

helyzetember@freestart.hu