Élőkép

Tolnai Ottó versei

(második rész)

Az Élőkép rovatban egy-egy ragyogó kortárs szerzőtől válogatunk. Tolnai Ottó verseit két részletben mutatjuk be. Az előző számban jelent meg az első rész.

Tolnai Ottó 1940. július 5-én született Magyarkanizsán. 1955. és 1959. között a zentai magyar gimnázium tanulója volt, 1956-tól publikál rövidprózát, 1960-tól verseket. 1959-től az újvidéki Magyar Tanszék hallgatója, 1961-tól az Újvidéken megjelenő Ifjúság hetilap Symposion című művészeti mellékletének szerkesztője volt.
Első verseskötete, a Homorú versek megjelenésének évében, 1963-ban Zágrábba költözött, filozófiai tanulmányokat folytatott. 1964-ben jelent meg az Új Symposion folyóirat, melynek 1974-ig szerkesztője volt. 1969–1972 között a folyóirat főszerkesztői tisztét is betöltötte. A cenzúra, vádemelés, bírósági ítélet következtében le kell mondania a lap vezetéséről. 1974–1994 között az Újvidéki Rádió művelődési műsorainak szerkesztőjeként, képzőművészeti kritikusaként dolgozott. 1966-tól 1990-ig a Jugoszláv Írószövetség tagja, az államalakulat felbomlásának évében elnöke volt. 1990-től a Magyar Írószövetség tagja. 1992-től a Veszprémben megjelenő Ex Symposion főszerkesztője. 1994-től Palicson él.

Munkásságát Híd-díjjal (1967.; 1980.), Szirmai-díjjal (1988.), Mikes Kelemen-díjjal (1988.), Üzenet-díjjal (1991.), József Attila-díjjal (1991.), Kortárs nívódíjjal (1992.), Az Év Könyve díjjal (1992.), Ady Endre-díjjal (1993.), Alföld-díjjal (1994.), Déry Tibor-jutalommal (1995.), Bodrogvári Ferenc-díjjal (1997.), Füst Milán-jutalommal (1997.), Weöres Sándor-díjjal (1999.), Bezerédj-díjjal (1999.), A Köztársasági Elnök Aranyérmével (2000.), Radnóti Miklós-díjjal (2000.), Kossuth-díjjal (2000.), Párhuzamos Kultúráért-díjjal (2001.) jutalmazták.

Művei:

Homorú versek. 1963.
Sirálymellcsont. 1967.
Valóban mi lesz velünk. (Domokos Istvánnal) 1968.
Agyonvert csipke. 1969.
Rovarház. 1969.
Zoo. 1969.
Ördögfej. 1971.
Gogol halála. 1972.
Legyek karfiol. 1973.
Versek. 1975.
Világpor. 1980.
Elefántpuszi. 1982.
Virág utca 3. 1983.
Vidéki Orfeusz: Válogatott versek. 1983.
Rokokokokó. 1986.
Gyökérrágó. 1986.
Prózák könyve. 1987.
Cápácskám: apu! 1989.
A meztelen bohóc: képzőművészeti esszék. 1992.
Wilhelm-dalok avagy A vidéki Orfeusz. 1992.
Versek könyve. 1992.
árvacsáth. 1992.
Kékítőgolyó: új prózák könyve. 1994.
Végel(ő)adás. 1996.
Rothadt márvány: jugoplasztika. 1997.
Balkáni babér: katalekták. 2001.

Vége
Ennyiből állna a művészetem
Milyen édes
Molyrágta atilla
Vérhas lepra etc
Elrántottam kezemet a hideg vastól
Semmi semmi
Jövő időben
A tengerről verselve
Vinkler Madár című festménye alá
Mi volt kérded a legszebb Dániában

árvacsáth (részletek)
   a pagodáig kellene átvonszolni magam
   a kis toll percegve suhan
   a nagyitól lopott birs- és mustsajt
   nagy füst kiáltozni kezdek
   még elbujdoshatnék valamelyik kis adriai szigeten
   miért visel négermaszkot
   barkaszentelésen désirével a teréz templomban
   angyán a gyógyszerészinas elvitte désirét
   ismét parázs vita désirével a poézis mibenlétéről
   jelentette a szikratávíró a tűzoltólaktanyába
   ma kellene indulnunk az adriára
   azzal a bizonyos veronikakendő-problémával kapcsolatban
   kisebb botrányt okoztam amikor
   noha legszívesebben falnak mentem volna különben is
   a tengerről hazajövet apa nem találja
   éjfél körül kosztolányi désiré
   egy verklist hallgattunk levett kalpaggal
   igen lehet
   egy fűszál szorult

A guzlica
A vers lám
A flamingó térde
Metka
Kis versciklust képzeltem el
Halvány dunszt
A csiríz isteni bűze
Mint egy kapus
Parancs János
A töpörtyűs pogácsa
Pilinszky kiskanala
Kormos és Pilinszky

Vége

sok rossz irodalmat olvastál
sejthetted volna hogy ez lesz a
VÉGE

Ennyiből állna a művészetem

a sarkon idős galambászok
akárha vérpiros cirokmagot öntenének
egyik zsákból a másikba
jégkék postásokról beszélgetnek végtelen
nem is
a kéket pirosat már én kentem
utólag a képre
ennyiből állna csak a művészetem
vérpirosat maszatolni mindenre
kék páncélt fagyasztani a mindenségre

Milyen édes

álltam a sorban az albán péknél
a petőfi utcában
és szépen észrevétlen
mindenkit magam elé engedtem
semmivel sem könnyebb mint előre
szemtelenkedni
szépen sorban mindenkit magam elé
hogy minél tovább bámulhassak
egy ott felejtett liszteszsákba
minél tovább akár a bolondok
miért is voltak egykor pirosak a liszteszsákok
azon tűnődtem
meg azon immár remegve tapadva
az előttem álló asszonyra
milyen édes is lehet a női test
milyen édes is amit egy zsák lisztért
milyen édes is lehet amit egy marék sóért adnak

Molyrágta atilla

távcsövem fonalkeresztje a nephila-pók selyme
látom muskátlipörcöket szed valakinek a nagyablakban
majd kávéznak az üvegasztalnál
láttam néhány jó filmet (fassbinder tarkovszkij wenders)
magyarországon megdrágult a só
ha a fekete létra van lenn
akkor krétaporban toporzékolok
porban az igazság
porban az igazság
ha a fehér leonhardi-pecsétpárnáról dobbantok
közben fassbinder meghalt (olyan gyorsan kell írni
a verset hogy KÖZBEN senki se halhasson meg)
a mósusz-bivaly
a mósusz-bivaly és schygulla
nem tudom miért nevezem most mósusz-bivalynak a
megboldogultat
akárha lábamat lehasogatták kék pizsamám egyik szárát
felmosórongynak
az antillákon él egy méhfaj melynek nincs fullánkja
megpattant a lakktál
hasogassátok
hasogassátok inkább a molyrágta atillát
(olyan gyorsan kellene írni a verset…)

Vérhas lepra etc

amikor a rovarházat írtam
abban a duna-parti kis cselédszobában
68-ban
(később olvastam a pesti srácok valóban el is lopták
a regény főhősét adélkát a vastag farkú skorpiót
és egy rádióba rejtették miközben a pesti rádiók
megállás nélkül ismételték adélka marása életveszélyes
de hát kit érdekelnek a pesti srácok)
sammy davis-lemezeket hallgattam vég nélkül
mostanában albert schweitzer spielt bach
állandóan magamnál hordom a fényképét amelyen a lambarene-i
kórház udvarán
vérhas lepra etc
egy pelikán (rózsás gödény) lépked
a pillangónyakkendős agg orgonás után
a minap vakvágány szemetében
egy kerekekre szerelt nagy műanyag pelikánt találtam
árvasága az eső a hó az erős dögbűz
élővé varázsolta
akárha megnyílt volna a vakvágány az azúr expressz előtt
szó nélkül indultam utána a virág utcába
fel
fel a fehér létrán fel a feketén
és most itt battyog a rothadt kaptafa társaságában
a végtelen asztallapon
kisfiam te még mindig játszol kérdezi gyerekeimre kacsintva anyám
míg mások gyűléseken szónokolnak
te ezt a leprás műanyag gödényt huzigálod a világporban

Elrántottam kezemet a hideg vastól

Szőcs Gézának

az úgynevezett szőrös ház utcájában
a világ tán legjellegtelenebb utcája ez
már minden ablakon kapun bekémleltem
(az egyik ház sötét kis szobájában a barátom
világtalan nagyanyja ül himbálódzva himbálódzva)
azt hittem egyszer és mindenkorra végeztem ezzel az utcával
meg voltam győződve az elmúlt üres évtizedben
amely mint egy nagy kiégett gödör tátong életem közepén
ha mást nem is csináltam bár ezt az utcát
a szőrös ház utcáját abszolúte regisztráltam
nyugodtan vághatok át rajta tehát a temető irányába
de
ma délelőtt egy korhadt kapu hangtalanul kitárult előttem
megálltam éreztem valamit mutatni óhajt
lakatos gépész lakhatott ott valamikor
a kerítés résein máskor is láttam
afféle ócskavastelep a kis udvar
egy rakás lánc a kiégett földön
egy láncrakás
egy lánchegy
egy rozsdás hegylánc
vissza kellett lépnem (s ez már maga is nagy szó)
a láncszemek ugyanis derékvastagságúak voltak
a világ legvastagabb lánca mondottam
a világ legvastagabb lánca a szőrös ház utcájában
mit szándékoznak vele kaptam fel hirtelen a fejemet
és gyorsan belopóztam hogy megérintsem valós-e
vagy csak papírmasé
a háború utáni felvonulások egyikéből (a rabláncot jelképezendő)
elrántottam a kezemet
elrántottam a kezemet a hideg vastól
futva indultam a város felé
valakivel azonnal tudatnom kell mondogattam
a világ legvastagabb lánca a szőrös ház utcájában
a világ legvastagabb lánca
valakivel azonnal tudatnom kell
a világ legvastagabb lánca
a világ legvastagabb lánca

Semmi semmi

reggel akkora köd volt
mesélte nagyanyjának a fiam
hogy nem találtam az iskolát
a rozsdás rács ott volt
de benn semmi semmi
hét éve vártam erre a pillanatra
és ma bekövetkezett magyarázta
mint a kockacukor szépen elolvadt
a rozsdás rács ott volt
de benn semmi semmi
észrevétlenül kiosontam a házból
hogy ellenőrizzem igazat beszél-e
az iskola valóban nem volt ott
egy fekete fogú gyerek vattacukrot majszolt
a rozsdás rácsnak támaszkodva
valaki felgyújtotta a szemetes konténert
és a füst kékre festette a ködöt
a végtelen édes vattát
semmi suttogtam semmi semmi

Jövő időben

a nyirkos előszoba mennyezetéről olykor víz csöppent
az egykor finom vörös kőpadlóra
amelyen a nylonfóliával takart hulla feküdt
a feje már rothadt
de nyakkendője még kifogástalan
és az a kék nyakkendő volt egyetlen fogódzóm
a nyersselyem azúrmotívum alapján kíséreltem meg
azonosítani
csak azt nem értettem (nem értem most sem)
hogyan lehetséges az hogy fogalmam sincs
ki volt az illető és mégis fennállt a gyanú
hogy én voltam a tettes
álmomban tehát csak visszatértem a tetthelyre
borzalmas fejfájással ébredtem
egész éjszaka egy bomlott fejű hullával bajlódtam mondom
hullával álmodni hallom a paplan alól
esőt jelent
minden bizonnyal azért izgat annyira
a hulla kiléte mert ez az álom valójában
nem múlt időben játszódik
hanem félő
nagyon félő jövő időben
éppen kilépek az utcára amikor meztelen testéhez szorítva
a nagy fekete esernyőt utánam szalad
hányszor mondjam hullával álmodni
esőt jelent

A tengerről verselve

a tengerparton olykor rezgőkezű
agg festőkre bukkan az ember
gubbasztanak künn a sziklákon
tán már rég vakon
és festik a tengert
egész életükben ezt tették
legfeljebb telente húzódtak fel a hegyekbe
eldugott kis templomok falán vakerálni
csonkolt angyalszárnyakat
legyen pénzük kenyérre borra
igen egész életükben ezt tették
mind kisebb mind durvább vásznakra kentek
burintól tramontánától bonancától függően
kék festékeket
így szeretném én is befejezni költői pályámat
a tengerről
a sirályok fehérre fosott szikláiról
verselve valamelyik dalmát faluban
ahol nem értik a nyelvemet
ám én értem az ő nyelvüket
és hát az igazság az hogy ők is sejtenek valamit
a mi királyainkról
amelyek az ő királyaik is voltak
az egyiknek például itt nem messze őrzik a karját
mert jobb sós levegőn őrizni az ereklyéket
mint fenn a nyirkos északon

Vinkler Madár című festménye alá

vércse
istenem hogy juthat eszembe
épp egy ragadozó a legfinomabb
a legfélénkebb lénnyel kapcsolatban
aki valaha is élt felénk
egy lajtorjára tán épp a jákobéra
szögezte ahogy vakrámákat
szögezte apró kék szögekkel
nadrágszíját s abba akasztotta
szép spanyol király-fejét
az alliteráció végett
vagy mert a vércse már a nevében
összevérzi magát
össze még mielőtt bármire lecsapna
vércse
vagy egy kisvonalas füzetlapból
(amire piros tintával írták
kitűző
s közben akárha egy vércseppet ejtettek volna)
kisvonalas füzetlapból csinált repülő
valami a kettő között
maga a bukás
ám a napot túlrepülve zuhan most vissza
az elsúlyosodó alkony ágai közé

sokkal több sejlik itt
mint ami egy művészethez kellett akkor
mint ami egy művészethez kell ma
a nagy művészethez is kevesebb kell
majdhogynem semmi
de az valahogy kell
azt valahogy ki kell bírni
azt valahogy ki kellene bírni

Mi volt kérded a legszebb Dániában

mi volt kérded a legszebb dániában
kapásból válaszolhatok a repce
igen a repce a keresztesvirágúak családjából
még a tenger felett ahogy megpillantottuk
a repcetáblákat az volt a legszebb
mint ikonokon az angyalok arca köré
úgy olyan áhitattal terigettek a dán parasztok
leheletnyi aranylemezeket a földre
s arra száll a harmat azon csillog remegve
és a repcetáblák tengerbefutó csíkjára landoltunk mi is
akárha a keresztesvirágúak valami furcsa hadjáratában
s sötét templomokból összegyűjtötték volna mind
a fény-írt ikont
s kirakták volna őket a földre hogy erős fényük
gerjessze a pislogó napot
a repce volt a legszebb
még a tenger felett ahogy megpillantottuk
a repcetáblákat az volt a legszebb
meg az volt a legszebb ahogy beléptünk
a koppenhágai kierkegaardba (-sírkert)
sören kierkegaard a filozófus sírját keresendő
és a sima füves sírokon szanaszét félmeztelen
napozó szőke lányok seregét pillantottuk meg
igen az volt a legszebb
ők azok a lányok voltak a legszebbek ott a sírokon
akárha a feltámadás fanfárjait véltem volna hallani
akkor meg később majd még egyszer helsingőrben
jóllehet egyszerűen csak arra gondoltam
eldőlök
hisz egy golyónyi ha nem sortűznyi ólom már úgyis
összegyűlt szívemben
ledőlök
aludni akarok
itt akarok örök nyugovóra térni
nem fogom bántani a lányokat
itt (hic et nunc) akarok meghalni
s ahogy megpillantottuk azt a számunkra irreális képet
annak a pillanatnak volt egy kis hányada amelyben
ez a vágy valóban természetes volt
mi sem normálisabb
nem volt benne semmi a nyegleségből
amivé most így leírva lett
márminthogy a meztelen lányok közé akartam heverni
ott a sírokon noha tényleg azt akartam
az volt a legszebb dániában
azok a lányok voltak a legszebbek ott a sírokon
és ahogy helsingőrben a turisták között felismertem
kosztolányit az volt a legszebb
különösmód a sírkerti látomás szépségének
éppen azt a dimenzióját fokozva
amely csakis iszonyúnak mondható
tudod kosztolányi többször is emlegette
emlegette az uránágyú alatt feküdve
miközben felesége harmos ilonka a hamletet olvasta neki
eredetiben és aranyban
sosem is olvasták szebben és igazabbul a hamletet
meg ahogy stockholm havas utcáin imbolyogtak szegények
olyanok vagyunk, mint a bélpoklosok írta felesége
mint árnyak a pokolban
tudod mindig emlegette hogy ha legközelebb jön északra
átugrik koppenhágába (oroszországba)
hát most átugrott
át ott ahol a legkeskenyebb
ahol szinte semmi sem választ el a túlvilágtól
helsingborgból helsingőrbe
egy kis turistacsoportból meredt ki délceg alakja
akkor véltem hallani ismét azokat a fanfárokat
hosszú drága sáljáról akár angolnak is nézhetem
ha közelebb lépve nem veszem észre a drága sál
csurom vér
akárha valami kocsmai verekedésben nyakon döfték volna
ám ő e döfésre mit sem hederítve halálában is csodálkozva
rótta a csak rá jellemző semmis megfigyeléseket
a lét a semmis nyomokban mutatkozik legszívesebben
rótta arról hogy milyen kicsi is ez a kronborg
akár az a palicsi homokvár mit csáth-tal csöpögtettek
s azon nyomban tele is engedtek szellemekkel
milyen kicsi neki aki buda monumentális méreteihez szokott
arról hogy semmiképpen sem ez az eredeti
hanem az a shakespeare és arany szavaiból
szakaik aranytégláiból rakott
ez a libafospatinájú csak másolat papírmasé
és ahogy feltűnt kimeredt hirtelen úgy is tűnt el előlem
egy nyikorgó kis kék tapétaajtón
az volt a legszebb
ahogy a vérrel átitatott hosszú drága sál
csapkodva eltűnt a nyikorgó kis kék tapétaajtó résében
meg az volt még a legszebb
ahogy már ismét koppenhágában
míg a városháza kéményére helyezett
súlyos jegesmedvét tanulmányoztam
(miért helyezték épp a kéményre tűnődtem
amikor annyi párkány ki-beszögellés ideális kis plató
miért helyezték épp a füstbe
azt ami abszolút fehér
ami abszolút tiszta
ezzel az erővel akár egy hattyút is felemelhettek volna
sehogyan sem értettem
mit keres a jegesmedve a hattyút a füstölőben)
igen az volt még a legszebb
ahogy ott a városháza mögött szemben a tivolival
az andersen-szobornál ismét kosztolányiba botlottam
ahogy az a sírkerti és helsingőri iszony tovább fokozódott
ugyanis unokaöccse csáth is ott állt mellette
álltak ott csurom véresen
ahogy az élet rémdrámájából megérkeztek
ha valaki akkor te tudod mit jelentett nekik
bácskai kisgyerekeknek andersen bácsi: mindent.
a gyilkos ni visszatért a tetthelyre akartam mondani
de a mosoly ráfagyott arcomra
mert valóban ez a bácsi volt mindennek az oka
ez a gügyére sikerült nagy bronzbácsi
a két bácskai szegény kisgyerek azt a boldogságot
akarta minden áron (morfium browning etc) elérni
megtartani minden áron (morfium browning etc)
amit e bronzbácsi könyvében sejtettek meg először
visszajöttek hát hogy kibogozzák hol vétették el
hol cserélték fel a dogokat hol a mesét az élettel
ám annak a könyvecskének amit andersen bácsi tart
csak fedőlapja van
üres fedőlapok közé dugja mutatóujját
hatalmas bronzkörmét a gyerekek kifényesítették
az volt még a legszebb
ahogy az a két csodálatos férfi
(gary cooper & anthony perkins)
ott zokogott a gügye nagy szobor térdén lovagló
dán kisgyerekek között akiknek mindez mondani sem kell
felettébb tetszett ugyanis véresek voltak a bácsik
akárha valami jó cowboy- vagy hitchcock-filmből léptek
volna közéjük vagy éppen disznóvágásból
egy olyan igazi bácskai disznóvágásból érkeztek volna
szakasztott olyan volt mint a mesében
az volt még a legszebb
mondanom sem kell a szobortól dán költőbarátaimhoz loholtam
hogy sorra faggassam őket nekik dán kisgyerekeknek
mit jelentett andersen bácsi
az első azt mondta semmit neki grimm meséket olvastak
de szereti andersen naplóját ahol az onanizálásról ír
meg arról hogyan utazott belgrádba újvidékre
ahogyan naplójába rajzolta a magyar címert
egyetlen dánt sem találtam akinek annyit jelentett volna
andersen bácsi mint e két bácskai gyereknek
az volt még a legszebb
ahogy így egyik költőbarátomhoz loholva
az őster sogade hídja alatt megpillantottam
kikeltek a kishattyúk
és rútak voltak tényleg kormosak
akárha gyönyörű hómárvány anyjuk tényleg
a városháza kéményén költötte volna ki őket
ezt is azonnyomban előadtam költő barátomnak
de a dán zavartan hallgatott majd megszólalt
ő még azt a jegesmedvét sem vette észre a városháza kéményén
az tényleg szép volt és felettébb vidám
ahogy a dánokat próbáltam megtanítani koppenhágát nézni
sehogyan sem értették mire jók ezek a semmis
kosztolányis megfigyelések
és persze ez volt még a legszebb
ahogy néhány napra rá az egyik antikváriumban
rábukkantam kosztolányi koppenhágai jegyzetfüzetére
s elsőként böngészhettem a skandináv skapulárék vázlatát
jézuskám írta alig olvashatóan jézuskám aki a lazac
rózsaszín húsában rejtőzöl tán csak a flamingó selymében
ilyen bizonyosan jézuskám segíts elkergetni a rosszat
ide is követ segíts kövekkel megdobálni a rozsomákot
a skanzenben míg a rénszarvast bámultam nyomomba szegődött
segíts kövekkel megdobálni a rozsomákot
jézuskám segíts mond milyen prémeket vásároljak
milyen prémeket a rém ellen
jézuskám utolszor kérdem milyen rímeket
milyen rímeket a rém ellen milyen rímeket
bámultam a füstölt lazacot
és egyszer csak megértettem
miért kell felfüstölni
a kéményen óvni mindent mi tiszta
és persze a dán sör volt még a legszebb
mit rózsaszín lazacra rénszarvashúsra ittunk
a dán sör a legislegszebb tán
ezt is kapásból válaszolom
mint a repcét
a sírokon a meztelen lányokat
a síró kosztolányit és unokaöccsét a csurom vér csáthot
ezt is kapásból válaszolom kérdésedre
mi volt a legszebb dániában
a dán sör
és mégegyszer a dán sör az aranyos dán sör volt a legszebb

árvacsáth

(részletek)

árvacsáth

a pagodáig kellene átvonszolni magam
ám pontosan érzem
az ilyen dolgokat mindig pontosan
érzem a makk
a makk ütését nem bírnám elviselni
nagyobb ütést igen
a legnagyobbat is
a föld az ég a nap ha rám zuhanna
ha rám zuhanna a föld az ég a nap
mint minden pillanatban ahogy rám zuhan
a föld az ég a nap az égő
azt igen
a legnagyobbat elviselném
ám a makk
a makk ütését nem
keserű kis márványterméseiddel
melyeknek a pagoda lépcsős tetőzete
kiszámíthatatlan falsot ad
mint kifújt tojáshéjat
keserű kis márványterméseiddel
ne célozgass engem uram

árvacsáth

a kis toll percegve suhan
a kifehérített (megőszült)
szalma őrölt szemetén
s ha a fekete lébe mártott
edzett kis gyiloknak
sikerült átszúrnia hova
a szikről írt s sziké
villant a kezében átszúrt oda
kínosan feljajdult
mintha a kis foltozóvarga dikicse
önnön combjába ugrik véletlenül-e
avagy mert olykor önön combjába kell
döfnie dikicsét a kis foltozóvargának is
aki hajnalonta a virágágyás violájára fingik
neked ezután csak büdöskét ültetek
kiálltja még csipásan az asszony és vihog
szagolja buján az ultraviolát
kínosan feljajdul
de azon nyomban ugrik leragasztani sebét
rózsaszín flastrommal ragasztja le
ha nincs már flastrom a nagy gurigán
pincettával használt flastromot hasít
a beteg hátáról
eldobott gennyes flastromot csíp ki
a szemeteskosárból porcelán köpőcsészéből
le kell tapasztani momentán
ő (a mindentlátó) se lássa
a fekete sort
flamingószín (ultraviola) flastrommal
kell letapasztani a fekete sorokat
a lét fertelmes
a lét fertelmes fertelmének levecse
ne üssön át
ne mocsarasítsa el ismét
palics meg a tisza közét
ne buggyantsa
a pokol ne buggyantsa pannon-tengerét

árvacsáth

a nagyitól lopott birs- és mustsajt
masnival átkötött kis csomagját
désiré hátamögött átnyújtottam
irmuskának
színházunk drámai szendéjének
ami persze még véletlenül sem jelenti azt
hogy egyszer nem fogjuk a felhalmozódott
nagy lila szögekkel az ágyra szögezni őt
szeretem simogatni a kalapácsok alacsony
homlokát borzalmas tarkóját
a múltkor désiré meglökött a hittanórán
nézd INRI feje körül a gledícsia
olajoslila mint az új szög
és arról sem mondottunk le még egészen
hogy csendes alicet is az ágyra szögezzük
ugyanis olajoslila nagy szög felhalmozódott elég
igaz ismerek teóriákat amelyek szerint a tollal
borított torkot nem lehet átvágni
tollba nem lehet szöget verni

árvacsáth

„Zongora, bélyeggyűjtés.”
Kosztolányi

nagy füst kiáltozni kezdek
ég a kosztolányi igazgató úr lakosztálya
ég a gymnasium (oh)
berohanok desiré rezzenetlen arccal
kissé könnyezve igaz
celebrál
bélyegalbumait füstöli
mi történt az istenért kérdem

hisz a tűzoltólaktanya itt egy köpésre
pestis kolera idején kezdi magyarázni
a kottatartóra helyezve az egyik már felfüstölt berakót
a passzusokon felállított egészségügyi állomásokon
mindig füstölték a leveleket
tűszúrásokkal vagy csapószerkezettel több helyen átszúrták
majd ecet borókabogyó narancshéj gőzében füstjében
tartva fertőtlenítették
a füstölés tényét a megpörkölt kolera- és pestisleveleken
kezelési jelzéssel igazolták – – –
majd a zongorához ült és akárha valami kiszínezett
kiparfümözött kottából önfeledten játszani kezdett
amikor az oldal végére ért mármint az angol királynőhöz
én alázatosan lapoztam egyet
intettem a berohanó tűzoltóparancsnoknak ne zajongjon

árvacsáth

még elbujdoshatnék valamelyik kis adriai szigeten
tán azon (nem emlékszem már a nevére pedig a tanti
kizárólag csak ott azon a szigeten volt hajlandó
üdülni ott azon amelyen sűrű őserdő nőtt
és a közepén édesvizű kis tó csillog
csak ott azon mert hát palics nélkül
a tengeren sem tudtunk meglenni)
még elbujdoshatnék valamelyik kis adriai szigeten
csak vinném hordanám át a vásznakra a kéket
amelyek valójában zöldek
ezt désiré írta egy raguzai anzixon
mármint hogy azért isteni adriánkon a kék mert zöld
én meg visszaírtam neki
hiszen mégiscsak én vagyok a családban a piktor
visszaírtam és nem csak azért hogy megzavarjam kissé a poétát
visszaírtam neki hogy azaz indigó
igen adriánk nekem mind inkább indigóban ég

árvacsáth

miért visel négermaszkot
tüzes panna
miért is néger a bodobács
miért nem hisz ez a verőköltő tűzbogár
senki sem döf ily precízen (preciőzmód)
senki sem roppantja így át
a rovarok foszforeszkáló páncélját
senki jegyzi meg a tanárnő
senki sem nyúz így
mintha szaténkesztyűt húzna le blazírt pofával
senki sem nyúz így fehéregérkét rút varangyot
ki varrt fordulok bokáig láthatatlan varangy-
és látható fehéregérkevérben váratlanul a tanárnő felé
ki varrt kérdem még blazírtabbul
és a tanárnő máris fut ki sikítva
ki varrt tán éppen ön tanárnő
ki varrt az én farkaslényemre szatén emberbőrt

árvacsáth

barkaszentelésen désirével a teréz templomban
a plébános úr már távozott de mi még maradtunk
amikor egy bunyevác néni érkezett egyetlen ággal a kezében
kosarában cérnával kötött petrezselyemcsokor őrölt paprika
a templom üres volt mint mondtam a szentelés lezajlott már
a néni tétován elindult az oltár felé
és ahogy elhaladt mellettem láttam a rekettyefűz
egyik aranytamponját még döfködi
önfejűen épp erről az ágról akarja megpakolni puttonyát egy méhecske
még az oltár előtt is dolgozik
a pillanatban ezt désiré is megérezte volt valami feszültség
nem tudtam ugyanis mi fog történni
hisz a megfeszített oldalán frissen volt festve a lándzsa
ütötte seb szinte bugyogott
a néni térdet hajtva az oltár előtt a mellékajtón kicsoszogott
a sekrestyébe
tán még elcsípheti a plébános urat a szekrényben
ha nem száll a sebre a méhecske tán nekitámad a levetkezett plébánosnak
kint a templom előtt szótlanul álldogáltunk a friss fényben
úgy tettem mintha megfeledkeztem volna arról hogy a virágvasárnap
désiré szülnapja
szép életrajzod lesz szólaltam meg váratlanul
egyetlen hét lesz az életed
könnyezve öleltük meg egymást
de nem említettem neki hogy azt a bizonyos hetet én már részletesen
megfigyeltem
meg a húshagyókeddet a hamvazószerdát (homlokomon még tán mindig
ott a langyos hamu nyoma mit a sekrestyés kapart a kályhából)
megjegyeztem hogyan készítik zöldcsütörtök csalánlevesét
hogyan végzik könyékig véresen a nagypénteki herélést
sokáig álldogáltam a spájzban a nagyszombati vacogó
kocsonyák között
szép életrajzod lesz désiré mondtam
egyetlen hét lesz a életed
nagyhét
de arról nem tettem említést míg désirét öleltem
hogy az én életem annak a hétnek csupán egy napja lesz
nem véletlen szögeztünk annyi denevért a zsíros gerendákra

árvacsáth

angyán a gyógyszerészinas elvitte désirét
a kuplerájba
és désiré az ELŐRE forgótőkéjét (egyforint ötven krajcár)
feláldozta egy szőke démon oltárán
miközben én itthon zokogva hánykolódtam
rágtam a lilacsíkos párnát
rágtam míg pihetollal nem tömődött a szám
ahogy visszaértek azon nyomban közöltem velük
nincs többé előre
hogyhogy előre
ha lesz ismét lapunk annak hátraarc lesz a címe
valamint közöltem velük azt is hogy míg ők
tiszta vagyonunkat (egyforint ötven krajcár)
a kuplerájban feláldozták
én itt a tisztaszobában egy angyalt erőszakoltam meg
egy angyalt durva
durva és válogatott kegyetlenségekkel
angyán a gyógyszerészinas a számból kibomló
príma pihét látván mely akár a hab
azt hitte megvesztem és gyorsan belémdiktált valami port
ám én álmomban továbbra is vezényszavakat kiáltozom
akár egy idegenlégiós káplár forró homokban
a hátraarcot gyakoroltam végnélkül a kis csapattal

árvacsáth

„Csak én tudom ennek okát,
Én, kit földöntúli izék
Földöntúli izékbe avattak.”
Petőfi

ismét parázs vita désirével a poézis mibenlétéről
ízekre szedtem szegényt s ízeit külön-külön izzasztottam
mi végre a folytonos linkelés (fenegyerekeskedés)
pöröltem a poézis jóval fennebb dolog
ő csak szenvedte az izzasztást pörölycsapásaimat
akkor hirtelen észrevettem ám már késő volt
észrevettem hogy orromnál fogva vezet
jóelőre felállított csapdája felé
egy szomorúfűznek dőlve petőfit kezdte szavalni ugyanis
aki én azt hittem kívülről tudok hisz megállás nélkül
rajzolom (keresem) arcát szerb vonásait külön tanulmányban
mutattam ki hisz megállás nélkül illusztrálom verseit
ám a désiré által idézett sorokon valamiféleképpen átsiklottam illetve hát
más összefüggésben konzumáltam a vészre összpontosítottam amely még
ma lesújt a világra miként a mészáros taglója
lesújt az ökörnek szarva közé és nem az izére mint olyanra
szavalt a szomorúfűz alatt s nekem tátva maradt a szám
a magyar költészet központi mozzanata e három sor
meghaladhatatlan mondta ijesztő komolysággal immár
mivel nyelvünknek nincs még egy ilyen link szava
a napra utal a részlet a nap gombóca piroslott valamint a paprika
vagy mint a spanyolviasz azt kérdezte miért piros
próbáltam gyorsan bizonyítani mennyire bírom petőfi e motívumát
s hetykén szavalni kezdtem én is a napról mely házas legény
papucskormány terhét nyögi de ha fellegekbe öltözik a láthatár
kocsmába baktat iszik mint a kefekötő és ha jó az este
piros pofával az égről lezuhan vagy azt a másikat
amelyben meg nagy szappanbuboréknak nevezi
amit valami óriás fiú kifúj reggel keleten s szétpattan
este nyugaton és ez minden nap így megyen – – –
de kintornám hetykeségem (linkségem valójában) hiábavalónak
bizonyult és végül már csak makogni tudtam izé mondtam
izé* meg ecet**
mire désiré egy pingálóasszonyról kezdett mesélni
elviselhetetlen részletességgel
egy pingálóasszonyról akinek azúr szemevilágába
a szó szoros értelmében mész oltatott

* „-Izé, -miszter.”
Hamvas

** „Elfelejtettem megtölteni a töltőtollamat s itt fenn sincs tinta. Fanni néhány csepp ecetet pöttyent a kiszáradt tintatartóba, s a tintát is így csinálják! – biztat s én dolgozni kezdek a Gyerekkori naplón. Ecettel írok.”
Radnóti

árvacsáth

jelentette a szikratávíró a tűzoltólaktanyába
apáék első magyar dalköre hazaindult fiuméból
nem azért szikráztattak a tűzoltóknak
mert fel szándékozták gyújtani laktanyájukat a szép paripákkal
hanem mert majd a tűzoltózenekar fogja várni őket
megkértem volt apát hozzon nekem egy üveg vizet
egy üveg tengervizet csak úgy
ahogyan egyiptomból pedig egy stanicli sivatagi homokot kértem
szóval egy üveg tengervizet csak úgy
hogy néhány szemcse azúrt vonhassak ki belőle
désiré születésnapjára
ugyanis désiré szerint azúr nélkül képtelenség
bárminemű poézist gyártani
éjjel-nappal papírhajókat hajtogatok
még a cselédek vérrel teli vájdlingjában is
papírhajókat eregetek
a papírhajó-építés komolyabb dolog mint a fahajó-építés
mivel a fa nem ázik nem süllyed el
már nagyon közel a végleges modell amelyet SZABAD-
KA néven fognak bejegyezni és amely nincs kizárva
egyszer majd a bélyegekre is rákerül
ugyanis vannak ismerőseim a főpostán

árvacsáth

ma kellene indulnunk az adriára
amely akár az a tisza melléki kisváros
adorján
hadriánus császártól kapta a nevét
abból kifolyólag tegnap belepillantottam
a kézi lexikonba
az igazság az kapkodom kissé (légszomj etcetera)
ugyanis a habláb hableány habokádó
valamint a hagymáz címszavaknál is elidőztem
agyi tünetek idegláz és megdöbbenve láttam
az üdülés szónak (lassú üdülés) más jelentése is van
szóval belepillantottam a kézi lexikonba
és arra a megállapításra jutottam hogy adorján
tán inkább valamelyik hadrián (adorján) pápától
és nem hadriánus császártól kaphatta nevét
szóval csak még jobban összezavarodtam
ma kellene indulnunk az adriára
holnap hajnalban fogjuk először megpillantani
a kéket mint olyant
ám a mama egyenlőre az üdülés szó másik jelentésével él
(fürdődresszem kötését sem fejezte még be
hiányzik a melléről két csík)
veri magát a földhöz (anyaföld)
nem hajlandó tintatartóban strandolni
döglött légyként lebegni az antracénban
(valójában palicsi kártyapartnereitől képtelen megválni)
apa türelmes (hajókötélidegzet)
én mint jeleztem kapkodom kissé (légszomj etcetera)
mivel a megkékült szörnyeteget
mint désiré mondja a gutalilát
egyként szeretném vászonra kenni
valamint a kottavonalak huzalai közé fogni
hangvillám hegyét a biztonság kedvéért kiköszörültem kissé

árvacsáth

mészöly miklósnak

azzal a bizonyos veronikakendő-problémával kapcsolatban
amely olyannyira meggyötört volt engem abbáziában
kikértem désiré véleményét
mármint hogy elképzelhető-e muszlinból
elképzelhető-e halványazúr muszlin veronika kezében
désiré tekintete srégen végigsöpört rajtam
báró brenner jósika mondotta
hagyd kérlek az ilyen halvány muszlin-ügyeket a verselőkre
mi prózát írunk mint a halál: tőmondatokban.

árvacsáth

kisebb botrányt okoztam amikor
nem az új disznóbőr övet fűztem be
sötétkék elsőáldozási nadrágomba
hanem apa fürdődresszének fehér kaucsukövét
s még az oltárnál is
a szent test magunkhoz vétele előtt voltunk ugyanis
a püspök úr szeme láttára nyalogattam róla
a tengeri sót
kisebb botrányt okoztam
de állítólag a püspök úr azt mondta hogy
egy rutin gyónással áthidalható lesz
a sóval kivert kaucsuköv esete
kivéve persze ha kezemben a véres papírhajóval
apa kötött kezeslábas fürdődresszében jelenek
meg a gyóntatószékben

árvacsáth

szajbély mihálynak

noha legszívesebben falnak mentem volna különben is
vannak emberek akik tényleg falba verik a fejüket
bambát tettetve hallgattam désiré új tézisét
miszerint egy költőnek sok édességet kell ennie
sok bonbont és rumos bombát
imád mondja az adria túlsózott tintalevese mellett
kis cukrászdákban nagy habostortákban fuldokolni
már nem tetettem a bambát
a fal tényleg véres volt a fejemtől
de désiré közömbösen folytatta
a költő olyan mint a cigány
disznóvágáskor elmegy hazulról
kezében fordított újsággal hideg kocsmákban didereg
mert nem bírja a zsírszagot
de akkor kis lila áriáit végképp félbeszakítottam
mondd désiré ki az a költő
aki megállás nélkül azt sugdossa nekem
aki egész opusát erre a refrénre építi hogy
árvacsáth

árvacsáth

a tengerről hazajövet apa nem találja
a helyét szabadkán
ne várjuk meg júniust mondja
már most (október) hurcolkodjunk ki palicsra
és én azon nyomban támogatásomról biztosítottam
ugyanis akkor momentán elkezdhetném experimentumomat
elfelejtettem közölni hogy én (betyár így mondta)
egy függőleges kiscsikót is kaptam abban a tengervízben
amit fiuméból rendeltem volt
tehát akkor momentán elkezdhetném a csikóhal
palicsban történő meghonosítását
azaz a palicsi csikó kitenyésztését
rejtett szándékom tűhallal keresztezni
egyrészt mert a tűhal édes vizekben is honos
másrészt mert így formája tovább kecsesedhetne
meg fogom kérni vojnits oszkár bácsit
csípjen el (fűzzön be) nekem néhány tűhalat
ha legközelebb borneón vagy kongóban jár
netán vele kellene mennem
(a niger-folyóban állítólag nyüzsög a tűhal)
tehát apa palicsi exodusát én azon nyomban támogatásomról biztosítottam
ugyanis ha momentán elkezdhetném nagy experimentumomat
nem kellene őszre művészi pályán indulnom
egyértelműen a tengeri azaz hát a palicsi csikóhoz köthetném neme (csáth)
nevem és hát egész életem (árvacsáth)

árvacsáth

éjfél körül kosztolányi désiré
a fejét kezdte keresni
nem találta
előbb az asztal alatt kereste
majd odaintett egy kis ribancot
szépen megkérte ötpercenként csókolja homlokon
hajnalban hazafelé botorkálva a piacon káposztalevet ittunk
csorgott alá az isteni lé
csorgott borostán kaucsuk ingmellen
egy rác néni mérte
és még emlékezett a káposztalé
a savanyított meg a legyalult fej
otthoni nevére: rasol prokola és ribanac
désiré elképedve kapott ismét a fejéhez
nem megmondtam hogy legyalulták le a kis ribancok

árvacsáth

egy verklist hallgattunk levett kalpaggal
könnyezve soká
majd már a kerti lampionok alatt
kisüti kispörkölt utáni karinthy frici
monoton imamalom a verklire alliterált
a vehiculum jelentéséről rögtönzött kiselőadást
majd pontosan láttam ahogyan désiré szeme
a vilajet szónál hirtelen megüvegesedik
somlyó désiré görcsét oldandó
a szabadkai kuplerájok leltárába kezdett
egy nyugdíjas főkönyvelő alapos kényelmével
egy németalföldi mester erejével csillantva meg porcelán mosdótálat serblit
még jó hogy le van zárva a határ
így sem voltunk restek a keleti restijébe kötni ki
s az már nincs is oly messze
végső kikötőnktől a gombkötő utcától
ahol istván a pap egy kispörköltre való húst
harapott ki egy kurva clitorisából
frici mindenkinek vehiculumot rendelt
s amikor nem kapott szép verset írt e címmel a panaszkönyvbe

árvacsáth

igen lehet
de még mennyire hogy lehet
példámnál nem kell szebb bizonyíték
tehát szép is lehet nemcsak tragikus
egy szamár
üvöltése
immár csak antik színpadon hangozhatna fel
bevezetik
és a szamár felüvölt
aztán kicsapják száraz fához kötik vagy letaglózzák mindegy

árvacsáth

egy fűszál szorult
a fogak sáros márványtömbjei közé

A guzlica

Ez a két eset akkor történt meg velem
amikor az a bizonyos guzlicás pálinka
sligovica pontosabban
még szedte áldozatait
(naponta közölték az újságok
hányan haltak meg tőle):
egy kitűnő kapcsolatokkal rendelkező
leszerelt rendőr kotyvasztotta s árusította
öreg guzlicást ábrázoló címkével ellátott
jellegzetes lapos üvegben
a gombamód szaporodó szerb köztársaságokban is
egyesek szerint a harctérre is ő szállított
ő látta el vukovár hős ostromlóit
az isteni nedűvel
a horvátok nem is sejtették
miféle szövetségesük akadt
hogy halálos méregről van szó tulajdonképpen
különösmód sokáig nem tudódott ki
ugyanis az emberek természetesenek vették
hogy hozzátartozóik
mármint a törzs tagjai
valamint felebarátaik
nemcsak a frontokon hullanak
mint a legyek
(csernobil ózonlyuk miegymás)
a dolog akkor tudódott ki
amikor a guzlicás pálinka (sligovica)
egyik áldozatának
temetési torán guzlicás pálinkát (sligovicát)
szolgáltak fel
és két hozzátartozója még ott a toron leesett a székről
meghalt
(azért csak kettő
mert aki sört ivott rá az ugyanis életben maradt)
mondom tehát hogy ezek az itt elmesélendő
történetek akkortájt estek meg velem
amikor még nem sikerült az olcsó
isteni nedűt
a guzlicás öreget
minden kis zugkocsmában
kivonni a forgalomból
amikor az isteni nedű még javában szedte áldozatait.

Modern szobrász barátom
akinek éppen most rendeztek pesten
szép nagy tárlatot
modern szobrász barátom törökkanizsán született
én magyarkanizsán
így motívumaink
mint amilyen a fakorcsolya például
(a rianó tisza közepén korcsolyázni
máig elmesélhetetlen élmény számomra
ugyanis a félelemmel elegy gyönyörtől
a szó szoros értelmében összeszartam magam)
nagyrészt közösek
modern szobrász barátom akinek absztrakt
és félabsztrakt formáival tele szabadka
és palicsfürdő
meghívott magához öt éve itt élsz már
s még egyszer sem voltál nálam mondta
meghívott hogy megmutassa
pesti tárlatának anyagát is többek között
(emlékszem ipoustegy-ről beszélgetünk
egyes munkái ugyanis egyértelműen
ennek a felénk kevésbé ismert nagy művésznek
a közelségét mutatják
mint hamarosan kiderült
barátomnak volt alkalma személyesen is megismerkednie
ipoustegyvel)
reggel amikor elment otthonról
még nem gondolhatta látogatót hoz haza magával
így történhetett meg
hogy belépve a szoba közepén
egy guzlicát pillantottam meg
a konyhaasztalon pedig már
ott hevert gipszbe öntött másolata
hogy oldjam zavarát hirtelen arról kezdtem értekezni
a furcsa egybél hangszer radikális destrukciója
illetve a reá tapadt hamis mítoszoktól való megtisztítása
(karadzicot is láthattunk guzlicázni ugyanis
tehát a bronzguzlica akár neki is készülhetett
sosem tudni)
a furcsa egybél hangszer radikális destrukciója
gipszbeöntése
a gipszguzlica
így már akár egy angyal is kézbe vehetné
nyúltam érte
mert immár az angyalok csak a szűz gipszet
hajlandók megérinteni
csak szűz gipszben hajlandók szárnyukkal tapsikolni
modern szobrász barátom hunyorítva hallgatta értekezésemet
amelybe természtesen beszőttem
lubarda monumentális kőfejű
valójában halálfeju mítikus guzlicását is
mondom hunyorítva hallgatta értekezésemet
valójában bámulta kíntornámat
legszívesebben a szemem előtt törte
taposta volna össze
a negatívot
amely abban a pillanatban egyértelműen
a gyilkos üveg giccs címkéjével korrespondált
egyértelműen a negatívum volt maga:

Belgrádban egy különös autóbuszon kaptam helyet
vrnjacka banjából robogott belgrádon újvidéken szabadkán
keresztül ljubljanába
az emberek már fáradtan heverésztek aludtak
jobbról előttem egy házaspár ült
azért lettem rájuk figyelmes mert a feketeképű hölgy
minden moccanásra reagált
állandóan hátrafordult leste mit csinálok
férje szőke volt minden bizonnyal szlovén
mind kellemetlenebbül feszengtem
el nem tudtam képzelni mit lesekszik
mi lesekednivaló van rajtam
de aztán lassan megértettem
valamit csempészhetnek
s valóban egyszer csak felállt
határozott léptekkel hozzám jött
s előhúzott valamit az ülésem alól
kellemetlen helyzet amikor
ülésed alatt
illetve hát lábad között
egy hölgy kotorász (hirtelen még az is átvillant
az agyamon mi lesz ha kigombolja sliccem
és elkezdi szopni a faszomat)
s még kellemetlenebb ha
szemfényvesztésének eredménye
(még jó hogy nem kérdezte meg
mi a fenét akarok vele ljubljanában):
egy vadonatúj guzlica
istenem lehetséges hogy egy guzlica nőtt
a lábam között
és ez a nő abszolút hallással avagy
zseniális szimattal azonnal megérezte.

A vers lám

A vers lám -
lám még ezt is tudja
lám még ezt is
mikor kell az ideológiák általános
az általános konkrét csőtörésekor
egy pillanatra (vagy örökre
mindegy kinek mi köze hozzá)
kialudnia
hagynia hogy a szar
(jobb- avagy balbélsár
s annak fonálférgekkel font fonadéka)
szépen levonuljon
lám még ezt is
jóllehet azt hitték ezt nem
és lám a vers még ezt is
még ezt is tudja
(valamiféle láma lapulhat mögötte
ha még ezt is)
sőt elalélása előtti pillanatban
nekem (ex privát) ilyenkor a legszebb
a vers
ilyenkor a legszebb
az elalélás előtti pillanatban
(amikor a lelke tulajdonképpen már alszik is)
még azt is hogy (fogszabályzót viselő) csipkerózsikaként
a nyájas (avagy magános ordas mindegy)
olvasó orrába harapjon
vagy csupán csak annyit mondjon
(a fogszabályzó finom pengéinek köszönve
kissé pöszén) hogy: k u s s.

A flamingó térde

Megfigyelted már mondd a flamingó térdét
miért gondolod hogy rilke mária után
néked már nem szent feladatod szemmel
tartani (verni akár)
a rózsaszínbe mint olyanba vackolt
vacogó semmit
megfigyelted már mondd a flamingó térdét
térdkalácsa csúnyán gyűrött
akárha állandóan térdepelne
térdepelne valaki előtt az azúrban
jóllehet sosem is térdepelhet hátra hajló térdekkel
sem az azúrban sem a delták aprórákos iszapjában
de állatkertjeink mocskos hólepedőin sem
egyáltalán nádszálcsontokra húzott pikkelyes
száraz skarlát bőrét megfigyelted már mondd
miért gondolod hogy rilke mária után
néked már nem szent feladatod szemmel
tartani a rózsaszínbe mint olyanba vackol
vacogó semmit
összevetetted testes studiumokban a liba
és a hattyú opál cipőgomb szemét
vagy a lett
lett vagy nem lett tehát dán lányok
észbontóan szép halszemét
(rívok ha arra gondolok többé tán el
sosem is jutok már a lett lányokhoz rigába
a riga környéki puhafaerdőkbe)
a flamingó ziháló pruszlikról lepattant
nyomókapocsfedél gyöngylencséjével összevetetted
hiszen mandelstam még azt is tudta
hogy a szitakötő (vízipille) szeme kék
mikor születik a költészetnek olyan tudósa
ki azt mondaná a nagy orosz költő elvétette
a szitakötő szeme ugyanis nem kék
(a nagy orosz költőnek persze joga volt
elvéteni sőt) hanem égetett élő zománc
azaz hát lila (indigó ibolya)
hiszen ez a leglényegesebb kérdés költészetét
illetően mivel minden más út (egér)
kijárat (vész) blokkolva volt szegény pára számára
az isten már csak azon a kék pontocskán
át gukkerozta őt
ha egyáltalán gukkerozta
ha egyáltalán gukkerozott
és nem csak neki tűnt úgy hogy gukkerozza
jóllehet ha gukkeroz minket is csak mandelstam
kék pontocskáján gukkerozhat
(legnagyobb szeme van a rovarok között
elvben tehát beleférhetne az isten)
ha egyáltalán gukkeroz még az isten
és már nem csak a fess
s marcona katonatisztek gukkeroznak
mondom ha egyáltalán gukkerozhat még
ha nem nyomott valaki már rég szétrágott
rózsaszín rágót az isten kék szemére is
megfigyelted már mondd a flamingó térdét
csúnyán gyűrött térdkalácsát szemét
miért gondolod hogy rilke mária után
néked már nem szent feladatod szemmel
tartani a rózsaszínbe mint olyanba vackolt
vacogó semmit
a királyok még tudtak ínyencfalatnyi agyáról
vagy te is már csak az ember húgysárga agyára
pályázol mint e pápuák pigmeusok
végül is nem csoda hogy nem kíváncsi az isten
nem kíváncsi már egyáltalán nem
hisz látott elég kannibált karóba húzást
hogy a gyémántbogarakat madárporontyokat tövisre húzó
vérszomjas törökverébről (gébicsről)* ne is beszéljünk
nem kíváncsi már egyáltalán nem
s kék szemét
szép kék szitakötőszemét
melybe sosem is hullhatott világi szemét
önnön rágójával ragasztotta (pecsételte) le
(feltörhetetlenül)
megfigyelted már mondd a flamingó térdét
miért gondolod hogy rilke mária után néked
már nem szent feladatod szemmel
tartani (verni akár)
a rózsaszínbe mint olyanba vackolt
vacogó semmit
miért gondolod hogy téged csak öreganyád
térde
térdkalácsa érdekelhet
leányzókorában különben ő is flamingó volt
násztáncát
a koreográfusok még ma sem tudják lejegyezni
tollában a tolltetű az atka a tollmoly
mert hát ugye nem csak a könyvnek van
mulya molya magának a tollnak is
akár a rózsaszín rózsa tetűje abszolút rózsaszín
s ha ujjad között szétnyomod
(john donne még megverselte a bolhát
merészen kiállt egy bolha életéért
Gyors hóhér, máris körmödön az az ártatlan
pici vérözön!)
ama végső szubsztanciával vérezed össze magad
böllér rózsát öltél
meredsz kezedre vagy csak rózsaolajat préseltél-pároltál
valahol az iráni felföldön vagy itt
a balkánon bulgáriában (1 kilogramm rózsaolajhoz
cirka 4000 rózsaszirom szükségeltetik
hány szirmot számoltál már le mondd ama égi salteron)
mint gyerekkorodban ha futballozás után
zöld lett a térded
térdkalácsod fél- avagy egész drágakő
strucctojásnyi smaragd
amilyenekért cortez conquistadorai kardhegyre hányták
az aztékokat istenem milyen semmiségekért is
képesek ölni a conquistadorok
a minap az újvidéki bolhapiacon
hamarosan eljő az idő amikor a szó
szoros értelmében azonosul a nevével
komplett bolhacirkuszokat vesztegetnek majd
gyors hóhérok ártatlan pici vérözönökkel
szórakoztatnak bennünket
vukovári levlapokat** láttam árulni
az analfabéta fosztogatónak még azok a semmis
sárga levlapok is műkincsnek tűntek
(5000-t kértek darabjáért egy burek árát tehát)
megfigyelted már mondd a flamingó térdét
miért gondolod hogy rilke mária után
néked már nem szent feladatod szemmel
tartani (verni akár)
a rózsaszínbe mint olyanba vackolt
vacogó-vacakoló semmit.

* "Többet öl, mint amennyit elkölthet, és ezért a fölös prédát tövisekre szurkálja, inkább 'karóba húzza', hogy később, amikor ismét megéhezik és friss préda szerzésére nemigen kedvez az idő, a felpeckelt felesleghez fordulhasson. Így kerül a tövisre a tücsök, a kabóca, a cserebogár, de – fájdalom – a fészekből rabolt madárporonty is."
Hermann Ottó

** Tóth József (Tot Josip) Peka Dapcevica 40.

Metka

Pesten az ernst múzeumban a nagy hőségben
jó a zölderes fekete márvány hűse láttam
egy metka kresovec-képet
az alpok-adria kiállításon:
minimális (semmis) eszközökkel
egy lány a tengerben
akárha beckett hőse (winnie) ifjúkorában
salamun (művészettörténeti diplomadolgozata
stupicával foglalkozik) ódát írt
metka kresovecnek
ahogyan imre a huszár címmel
könyvet szentelt oravecznek amikor
a magyar kritika (weörest persze kivéve)
még nem tudott mit kezdeni vele
azon tűnődtem hogyan is tudnám érzékeltetni
metka eljárását
a rajz nulla fokán (adami etcetera)
egy kislány aki előző életében már megjárta mind
a modern művészetek kalandjait
egy kislány hozza faszíneseit
hozza mintha mi sem történt volna
nincs kizárva maga az isten is egy ilyen doboz
faszínessel látott hozzá a világ teremtéséhez
emlékszem nekem is volt egy doboz faszínesem
nagy arapapagájjal a fedelén
a palicsi zoo irodájában is van egy nagy arapapagáj
de ez különösmód nem tűr a testén tollat
az utolsó pihéig lekopasztja magáról
éppen csak a fazékba kellene dobni
és különösmód még mindig
egy az egyben ama faszínes-reklám
és beszélni is tud
azt mondja: szép
meg azt hogy: finom.
az embernek minden alkalommal
kedve lenne kifesteni
kifesteni ahogyan az a kislány
festi maga körül az adriát
jóllehet a szlovénoknak
noha van tengerpartjuk
immár nincs felségvizük
úgy kell festeniük maguknak:
faszínessel felségvizet
Reggel felkelek és megnézem a falut
írja claude lévy-strauss a szomorú trópusokban:
az ajtóban szánalmas madarakba botlok: házi ararákba, amelyeket az indiánok megszelídítenek, ott tartanak a faluban; rendszeresen megkopasztják őket, és már nem tudnak repülni, nyársra való tyúkhoz hasonlítanak... A tetőkön nagy komolyan más ararák ülnek, amelyek már visszaszerezték az ékességüket; olyanok, mint piros és kék címerképek.
a fia
mármint a világszép palicsi zoo igazgatójának
a fia
úgy halt meg hogy felrobbant zágrábi fürdőszobájában
a bojler
namármost hogy rekapituláljam versem:
minden bizonnyal azért érinthetett meg annyira metka
kresovec kis képe ott az ernst múzeumban
mert az én helyzetem is sokban hasonló:
egy semmis száraz tó közepén kell tengert festenem
magam köré
jóllehet nem csak arám kopasz
faszínesem azúr belét is kinyomták
(ki mint egykoron a cikláment)
kirekesztették a szó szoros értelmében
mint disznóvágáskor.

Kis versciklust képzeltem el

Hová tűnt a kis rézüst
hová innen a csipkéről
a kis rézüstbe ültetett ciklámen
czóbelnek van egy szép ciklámen-csendélete
valamelyik jónevű párizsi galériában
ha jól emlékszem a drouet-ban láttam
czóbel lopta el tehát a ciklámenomat
hova tűnt a kis rézüst
hová innen a csipkéről
hová a kis rézüstbe ültetett cikláment
ki lopta el ha nem czóbel
ki a rézüstöt
a kis rézüstbe ültetett ciklámen
talán csak nem a kis rézüstre volt épp szükséged
gyanús alkímiádhoz
még jó hogy nem a rézágyat
(istenem végre rézágyunk van)
tüntetted el füstölgő savaidban
öreg rézfaszú
még jó hogy nem a kis rézangyalt
hová tűnt a kis rézüst
hová innen a csipkéről
hová a kis rézüstbe ültetett ciklámen
ki lopta el ha nem czóbel
nemrég még czóbel (otromba) cipőiről értekeztél
czóbel czipői
(breton parasztnak nevezted
és még carlo zobelinit a tenoristát és czóbel minkát
valamint édesapját a zöller & zóbel gyarmatáru
nagykereskedés tulajdonosát is megemlítetted)
most meg lám cikámenom lett alliterációs
manipulációd áldozata
hová tűnt a kis rézüst
hová innen a csipkéről
hová a kis rézüstbe ültetett ciklámen
ki lopta el ha nem az a breton paraszt
ki ha nem a czóbel
bevittem íróasztalomra a szűzgipsz kutyafej
és az arzénnal tömött bosnyák holló közé
már rég megfigyelhetted magad is
a sírvilág sikeres párizsi piktorai
a csataképfestők
kik maguk is mint harci mének ágaskodnak csatakosan
és a (virág)csendélet kismesterei közül
én alkati okok is közrejátszhattak elismerem
a (virág)csendélet kismestereit választottam
az ő képeikhez hajolok egyre közelebb
netán léggyé lehetnék szőlőszemeiken
ebből ki- és lefolyólag
most a sír- és csataképfestők világának eljövetelekor
amikor próféciáik tényleg beteljesülnek
sirámaik bebizonyosodik nem hiába sirattak el
nekem semmi okom más céhhez sompolyognom
semmi okom igazgyöngyhomályú szőlőfürtjükhöz-hajoltomból
más pózba egyenesedni fel
hová tűnt a kis rézüst azt mondd meg végre nekem
nem kell hogy kiegyenesedj
hová tűnt innen a csipkéről
hová a kis rézüstbe ültetett ciklámen
mondom én vettem magamhoz a kis rézüstöt
a kis rézüstöt a ciklámennal
kis versciklust képzeltem el ugyanis
(czóbel-hommage-ként is persze
annál is inkább mivel czóbel kertiszékét is
meg kellene írni már
egy az egyben megegyezik huxley székével
melynek üres bambuszcsontjaiba
meszkalinos kísérlete folyamán a nagy angol író
mint velő húzódott be)
kis versciklust képzeltem el a ciklámenről
a kis rézüst már tényleg füstölögni kezdett
miért nem tetted alá a csipkét
a kis rézüst már tényleg füstölögni kezdett
jó hogy nem tetted alá a csipkét
(ha nem is holland de halasi)
a kis rézüst már tényleg füstölögni kezdett
ám maga a ciklámen
mint kísérleteim flamingója is különben
maga a ciklámen még látod mindig csak émelyeg
a rézágyat azért vigyük ki szobádból
a maga körül forgó rézangyalt
és találmányod a seregélyriasztó rézágyút is
a kis rézüst már tényleg füstölögni kezdett
jó hogy nem tetted alá a csipkét
kárt tehettél volna csipkém havazó rézsutosában
kis versciklust képzeltem el a ciklámenről
a (virág)csendélet-festő kismesterek
monoton életével azonosulván
nyestszőr ecseteiket stuccolják éppen
(asszonyaik bajszuk fazonírozásával gyanúsítják őket)
hogy szőlőfürtjeiken azt a legyet
mind jobban rezgő kezükkel még egyszer megérintsék
miközben ablakuk alatt
embereket mind disznókat pörkölnek
nyúznak mint drága kényesbőrű vadat
embereket húznak szép lassan vigyázva
a szív pumpáját át ne döfjék időnek előtte
embereket húznak szép lassan vigyázva karóba
a (virág)csendélet-festő kismesterek
monoton életével azonosulván
nyestszőr ecseteiket stuccolják éppen
hogy igazgyöngy-homályú szőlőszemeiken
azt a legyet még egyszer megérintsék
nehogy valamelyik nagyképű mázoló
kapzsi képkereskedő döglégynek vélje
hová tűnt a kis rézüst
már az émelygő ciklámen sincs sehol
csipkéd havazó rézsutosában nagy lyuk
kis versciklust képzeltem el
versciklust
a kis rézüstbe ültetett ciklámenről
rézsút havazó csipkédről
melyen egymásba gabalyodva aláhemperegtünk
a havasan szikrázó rézsüről
(add meg még nekem
add meg még nekem azt a ciklust).

Halvány dunszt

Halvány dunsztom sincs
milyen szép ez a halvány dunszt
ne haragudj de tényleg fogalmam sincs
hogyan került egymás mellé ez a két dolog (figura)
pedig hát éppen ez (lenne) a foglalkozásom
mi (lenne)
hát a hegesztés
nézd most is itt fityeg egy bronz páka a farzsebemben
gyermekkorom óta mást se csinálok mint ólálkodom
utcán műhelyek ajtaja előtt
és nézem
jóllehet nem (lenne) szabad
kifolyik a szemed ha bele-nézel
mibe
hát abba a violaszín nyelvecskébe
később ugyanezzel ijesztgettek
a lányok lábaközét illetően is
kifolyik a szemed ha belesel
humott szemmel babrálom a violaszín nyelvecskéket
a hegesztést illetően viszont már korán megtaláltam
egy szöget
megtanultam rézsút nézve látni
a viola kis nyelvet
bátyám (ő is írt volt verseket)
évekig hegesztett hajókat hamburgban
van itt felénk a vakvágány mellett
(lám valóssá lett e metaforád is)
egy fehérbotos vak kisöreg
ő még nálamnál is többet ácsorog a hegesztők előtt
nálamnál is megszállottabban szemez a kis nyelvvel
hát igen ő is megtalálta a módját (a szöget)
megvakult
nincs kizárva csupán azért vakult meg
hogy zavartalanul nézhesse a viola nyelvecskét
olykor akárha vívna vele hadonász fehér botjával
sziszegnek mondja ha melléje állok
sziszegnek az ultraviolák
de mondom fogalmam sincs hogyan került ide
bartók
bartók semmis gesztusa
amelyet én mondanom sem kell
nem tekintek semmisnek
mint ahogyan semmit sem bartók esetében
nagy tán legnagyobb lázadásának
anarchikus gesztusának tudom
mármint azt hogy 1940 november 6-án
útlevélmeghosszabbítási kérelmében
a new yorki főkunzulátuson
a szeme színe rubrikába (iktatószám 6353/40)
nem azt írta hogy barna hanem azt hogy: kék
igen ezt én bartók nagy lázadásaként értelmezem
akárha harci színekkel festett volna ki arcát
valóban készült az indián törzsek tanulmányozására
néha arra gondolok mondta menuhin
megfogalmazhatott volna az indiánok számára
egy zenei nyelvet
én meg néha arra hogy tán meg is fogalmazta
látom bartókot kis cowboy-csizmájában
botjában kutyák (coyotok) ellen kés
ahogy kóvályog északnyugat vad erdeiben
poroszkál a grand canyonban
tüzet nyújt mint a kártyán
pelerinjével füstjeleket ad
azt mondja menuhin azok a vidékek pótolhatták volna
magyarországot és balkánt amely oly nagyon hiányzott neki
a balkánnál kicsit én elmélázok
persze hogy hogyan kerül ide bartók mellé az a fiú
arról továbbra sincs fogalmam (halvány dunszt)
csak arra emlékszem hogy valamit montázsoltunk
tudod szeretek dolgozni a hússzín szalagokkal
montázsoltunk (hegesztettünk) valamit a műanyagvállú
hangmérnökkel (kiegészítették akár egy szobrot
új vállat formáltak neki abból a rózsaszín üveges
gyurmából) igen vukovárnál lőtték el a vállát
meséltem épp ott voltam párizsban amikor
a sztalingrád metróállomás tábláját egy éjszaka
vukovárra cserélték
jól ismerem azt a környéket
(megfordultam a 70-es években sztalingrádban is)
úgy csatangoltam arrafelé akár stendhal hőse
waterlónál (sinkó ervin kedvenc példája)
és akkor az a műanyagvállú hangmérnök kezdett
hússzín hangszalagok ragasztása közben
mesélni arról a vak fiúról
mondta a kórházakban nagyobb a borzalom
pedig akkor még volt orvosság kötszer
nagyobb a borzalom mint kint a harctereken
a természet klorofill-kanavásza valahogy
felitatja a borzalmat
fel immár a hullákat is
(kivéve persze ha rájuk nem bukkannak
a nekrofil tévériporterek)
mesélte hogy éppen mellette állították fel
a fiú ágyát
ős is gyakran ügyelt rá
titkon ő is próbálta etetni
tömni
mint ahogyan édesanyja tömte a libákat
de hiába
nem ment le semmi a torkán
és arra is mindig talált módot hogy kitépje
durván kicsupálja magából a vezetékeket
nem ment le semmi a torkán
megetették vele a szemeit
meg szép nagy kék szemeit.

A csiríz isteni bűze

Különben nem vagyok egy pontoskodó
figurának mondható
még akkor sem ha olykor meg voltam győződve
a tiszavirág kishalála (la petite mort)
ami július elején olykor épp születésnapomon
nagyhalállá (la grande mort) orkesztrálódik
a zuzazöld folyó fölött
a langyos zuzazöld folyóban
ahol egykor a nagyhalak még a lovakat is aláhúzták
a langyos zuzazöld folyó alatt
ahol mammutok alusznak az agyagban
egy karfiol az elhagyott kertben
akárha az angyalok agyforma ürüléke
anatómiai gipszagy mellyel doktoranduszok labdáztak
egy flamingó hátrahajló térde (ha netalán hátunk mögé
lopózna az isten akkor is térdet tudjunk hajtani előtte)
tehát a tiszavirág egy karfiol a flamingó ráncos térde
pontosan mutatja azt amit kerestem
most mégis szinte egzaktul érzem
nem szabad semmi kíntornát (verset) bemutatnom
még csak az asztalt sem megérinteni
mert mostanság ilyesmivel kísérletezem
próbálom megérinteni az asztalt
melynek lapját egykor gyúródeszkaként használták
még csak az asztalt sem szabad megérinteni
még csak az asztalt sem
az is túl teátrálisra sikeredhet
majd ha az asztal érint meg téged
az asztal
melynek lapját egykor gyúródeszkaként használták
zoknijaimat sem szabad párosítanom
valami jópofaság
még egy lukas zokniból is előcsalható
apám meséli amikor a börtönben már nem volt más
a zsebtolvajok saját kapcájukat dugták rabtársaik párnája alá
hogy aztán éjszaka virtózmód visszalophassák
csak arról a kislányról kellene említést tennem
aki csirízt főzött
lassan mindent árjárt a csiríz isteni bűze
ült az ablakpárkányon
lassan mindent átjárt a csiríz isteni bűze
főzte a csirízt hogy összecsirizelje
imára csirizelje kis kezét (az újságban olvastam volt róla)
talán nekem is csirízt kellene főznöm
ülni az ablakpárkányon
várni lassan mindent átjárjon isteni bűze
talán nekem is csirízt kellene főznöm
valami enyves kulimászt
mielőtt mint leffegő féltalp a cipőről
végképp leválnék a féltekéről.

Mint egy kapus

Mondtam már mennyire kedvelem a glenn
gouldot ábrázoló fotókat nagy kesztyűit
ahogy ír
vagy ír szettereit sétáltatja a tengerparton
vagy ahogy bach-lemezének (preludium fugák
és fugetták) borítóján például áll egy üres
szobában* sok fotón látni különben glenn gouldot
micisapkában.
Szerb íróismerősömnek (utoljára még dubrovnikban
futottunk össze) vagy egy könyve: Kad su golmani
jos nosili kacket (Amikor a focikapusok még micit
viselte) éppen arról a könyvről van szó amelyben
ismerősöm elmeséli hogy cioran kis padlásszobájának
asztalán egy nyitott kosztolányi-könyvet látott
(kíváncsi voltam mondta mit olvas az utolsó filozófus
és ahogy kiment feltenni a kávét megnéztem) ismerősöm
danilo kisnek köszönve jól tudhatta ki kosztolányi
aki legfontosabb írói (borghes nabakov andric) mellett
emlegette annál is inkább mivel szabadkán születtek
mind a ketten
cioran könyvei tele zenei utalásokkal akárha egy aktív
zenekritikus (nietzsche és schopenhauer inasa) írta
volna őket azzal a különbséggel hogy ő nem tudott
mit kezdeni a rossini- és bizet-féle zenészekkel
félek glenn goulddal sem
ugyanis nem hinném hogy glenn gould valaha is
könnyezett volna játék közben
(különben persze nem biztos hiszen thomas bernhardt
nem állhatott távol tőle)
de abban az üres lepusztult szobában
ahol levett micivel a kezében álldogál egészen bizonyosan
megérzett valamit mint amikor a kapus megérzi hová rúgják
a tizenegyest: isten rothadt volt ott az egyik sarokban.

*Don Hunstein felvétele

Parancs János

"Egy templomot. Még a csillár is sóból"
Varga Mátyás

Kisgyerek koromban
elloptam a borbély bácsi
minden júniusban nullásra nyírta
szögletes fejem:
timsó kristályát.
otthon szépen lemostam róla
a vért
és nagy titokban megérintettem
a nyelvemmel

később parasztfiút láttam
tragacson keserűsó téglát tolt
az istállóba
hogy szétrakja a marhák jászlába
amikor kiment nagy titokban megérintettem
a nyelvemmel egy téglát
majd máris érkezett és mint kőművesek
szépen falazott (építkezett) tovább
és én bámultam
akárha a kérődző marhák nagy tiszta szemével
egy várost képzeltem el
egy világot keserűsó téglából:
jános egy olyan városban
jános egy olyan világban élt volt.

A töpörtyűs pogácsa

Laci franciaországban dolgozott onnan párizsból
csöpögtek a mont blanc alatt
le is fényképezkedtek lea nagy sárga kalapban
janka pepita satyakban csöpögtek az adria felé
velence előtt fürödtek először
velence előtt fürdött először
unokám az adriában
de hát az csak valami zöld gezemice volt
a mi adriánk azúrjához viszonyítva
(lea lányom magyar állampolgár
egykor dolgozott a zágrábi horvát népszínházban
negyedrészt bunyevác mit mondjak még
védelmemre illetve hát
az adria védelmére istenem)
először tehát (valójában biograd na more-nál
merült akár valami misztikus szertartás részeként
hiszen nagyapja erre a valamire tette fel életét
amelyről már hiába is próbálná levakarni
mint sót
ótvart költészetét)
biograd na more-náll merült először
az adria azúrjába az unokám
miközben itthon palicsfürdőn
az évszázad legmelegebb napján én
a vértóban vacogtam
ugyanis murteren nyaraltak (betinán)
azután a zágráb-belgrád autóúton
haza hozzánk palicsra
majd mielőtt még hazautaztak volna
haza magukhoz pestre
hazaugrottunk magyarkanizsára
a déd- illetve nagyszülőkhöz
haza szüleimhez:

–––míg a társaság kászálódott ki a kocsiból
(a mozgó ház mikrobuszából) én bementem
a házunkba (korfú utca 7
a posta a piac a kutyás sóti után
az aranyhal a népkert előtt)
be a teraszról a konyhába
édesapám egyedül volt
állt az asztalnál
jóllehet már alig áll
akkor született amikor duchamp
1913-ban rászerelte arra a konyhai
hokedlire a biciklikereket
állt az asztalnál
jóllehet már alig áll
s egy töpörtyűs pogácsa evését
próbálta befejezni
késsel a kezében
próbálta a pogácsa kemény alját kettévágni
de annyira rezgett a keze hogy képtelen volt
kikezdeni
csak nyomkodta a késsel a pogácsa aljának
puha belsejét
váratlan felbukkanásom e megerőltető
bonyolult tevékenységben jócskán megzavarta
gyorsan végezni akart a pogácsával
de nem ment
nem tudta hirtelen eldönteni mitévő legyen
üdvözöljön-e előbb vagy még próbálkozzon
s abban a pillanatban betódultak a többiek
lea (unokája) jankával (dédunokájával)
ráhel jutka laci
apám még mindig a pogácsa aljának puha
selyembélését nyomkodta
a késsel
majd a kést félreejtve az ujjaival próbálkozott
mohó ragadozó mozdulatokkal
ám janka abban a pillanatban kiszúrta
(nem véletlen mondva volt édesanyám
úgy néz mint a vasvilla)
a pogácsa maradványát
kapkodni mászni kezdett érte konyhaasztalunkon
amely a sok baromfi- és disznóvágás (trancsérolás) után
most hirtelen valami különös pályává változott
apám zavara tovább fokozódott
még egy utolsó kísérletet tett
hogy kettétörje
lecsípjen belőle bár egy darabkát
a keze már annyira rezgett hogy erre is képtelen volt
végül janka könyörtelenül elkacsmarta tőle
s máris majszolni kezdte
harapdálni két egérfogával a pogácsa maradványát
majszolni az asztal közepén trónolva
olykor akárha tényleg vasvillával (szigonnyal) átdöfve
fixálni próbálva apám (dédapja) kezét
ne rezegjen
gondoltam egyetlen gyógyír ez a pillantás a kezére
s akkor janka unokám váratlanul apám (dédapja felé nyújtotta
kis kezével az utolsó falatot
lassan végre összehangolódtak eszegettek
etették egymást szépen mosolyogva
etette szépen a kilenchónapos a kilencvenévest.

Pilinszky kiskanala

az abbáziában ült
kerestem válla fölött az óriásagavé cápauszony-
töviseit a rózsaszín gyöngyház-vaginát melyen
azt írták fekete tintával hogy OPATIJA
ma is elájulok ha meglátom
az abbáziában ült nagykabátban
s az oktogon ködébe révedve hosszan
kevergette kerek asztalkáján kiskanalával a feketét
úgy tűnt csak egy nagykabát van ott
kopott krombiból gyűrt hegység
melynek csúcsán a haj pöszmete akár a hó
csak egy nagykabát
meg egy kiskanál
fekete nagykabát trónol
stenclizett semmis jogarral
fél óra után át akartam szólni
üzenni a pincérrel
kezdje már el inni
kezdje már mert elhűl
teljesen el a feketéje
úgy éreztem ha abbahagyná a kevergetést
tán máris befagyna
s aztán már csak karistolgathatná az ebonitszerű jeget
a stenclizett kiskanállal amely felvérzi az ajkat
karistolgathatná akárha fekete tóban korcsolyázva
amikor elviharzott az asztalhoz osontam
pilinszky asztalához
a kávéhoz nem nyúltam jóllehet éjszaka érkeztem
pestre
és az abbázia nyitásáig az utcákat róttam
csak a kiskanalat csúsztattam zsebembe
pilinszky kiskanalát
sosem árvább kiskanalak
mint azok a stenclizett reálszoc alumíniumkanalak
(a konctáborban elszedett kanalak között
sok volt az alpacca az ezüst az arany)
elnyűtt reálszoc budoár volt akkortájt
az abbázia és az oktogonon
kerestem az óriásagavék cápauszony-töviseit
a rózsaszín gyöngyház-vaginát melyre azt írták
fekete tintával hogy OPATIJA
ma is elájulok ha meglátom
kerestem a cápák agavé-uszonyát

áll bresson
tovább állt ott egy pillanattal mint más
áll tarkovszkij ravatala előtt
és ahogy aztán a mellére helyezte
a virág (vagy tán fű-)szálat
akárha egy kanál esett volna nagy
csörrenéssel mint a halálraítélt megszökött-ben
a márványra
akárha egy kanál

mondanom sem kell fizetés közben ott az abbáziában
addig ügyetlenkedtem mígnem a kis stenclizett
reálszoc kanalat
pilinszky kanalát kőre nem ejtettem
már ezeket a vacak kiskanalakat is lopni kezdték
a jugoszlávok mondta mérgesen távozva a pincér.

Kormos és Pilinszky

(Parancs Jánosnak)

Kormos mesélte a pista szép táskás
kutyaszemével ravaszkásan pislogva
hogy egy párizsi hajnalon
éjszaka lehetett
ahogy pistát és párizst ismerem
lilla éjszaka lehetett biztosan
csöng a telefon
pilinszky kétségbeesett hangja
kész gondolta pista
valakit megölt nagy ártatlanságával
valakit meg a jámborja
vagy valaki őt ölte meg a jámborját
s jános már tulajdonképpen
a túlvilágról telefonál
csak azt nem tudom hol talált zsetont
tüntessem el a nyomokat
ne ítéljék el
ne végezzék ki a bűnöst (guillotine-nal)
s te is (mármint pista) bocsásd meg
(ha lesz időd) bűnét a szegénynek
pista mondta jános
mondjad jános mondta pista
hosszú ziháló csönd
hogyan mondják franciául
azt hogy
ismét ziháló csönd
mit kérdezte pista
(aki úgy tudott franciául hogy nem
pilinszky pedig úgy nem hogy igen)
hogy mondják azt hogy tű mondta
tán sosem voltam ily zsenerőz
mesélte pista aki egy par excellence
zsenerőz lény volt
sosem voltam ily zsenerőz
megajándékoztam (gyorsan belelesve a szótárba)
megajándékoztam jánost a tű mindkét francia nevével
köszönöm kormos lett kis bence mondta jános
sehogyan sem tudva leplezni zavarát
nekem csak egyre lenne szükségem
egyetlen egyre
nincs is pénzem több tűre
választani pedig tudod képtelen vagyok
(az egyik tű szebb
karcsúbb mint a másik)
nekem csak egyetlen tűre lenne szükségem
mi történt jános kérdezte pista
(most meg arra gondoltam mesélte pista
tűvel készül gyilkolni a jámborja
átszúrni egy gyönyörű
kényes leány-lény szívét)
leszakadt egy gombom mondta zsenánsan
tűt kell vennem egy tűt pista
jó jancsikám mondta megkönnyebbülve pista
vegyél egy szép karcsú francia tűt
s ha felvarrtad fekete gombod
szépen elszeretjük a karcsúját a fiúkkal
s a vég
nincs több zse-
akárha valaki eiffel-nagyságú tűvel döfte volna
hátba jánost
a vég immár valóban ama végtelen tű hegyéről
vacogva
hiszen az átdöfött rovarok páncélját is hiába
fogná össze gomb
nincs több zsetonom pista.

(Forrás: Tolnai Ottó, Versek könyve. 1992., Budapest, Széphalom; Tolnai Ottó, árvacsáth. 1992., Budapest, Orpheusz; Tolnai Ottó, Balkáni babér: katalekták. 2001., Pécs, Jelenkor)

Ugrás a lap tetejére

Címlap, Üzenet, HelyzetJelentés, Mink magunk,

Élőkép, FellegEmber, Versnyom

helyzetember@freestart.hu