HelyzetJelentés

A HelyzetEmber saját versei, köztük a Zoltán-ciklus elsõ részletei.

Amiben félrészegen bolyong Nevetõvel
Töredék
Árnyjáték
Emlékét idézi lassan
2002. november
Hogy Budapest homlokán jel legyek,
Múzsa
Néha mint egy játékmackó puhának érzik az este
Idõ
Visszanézve unalmas
Amiben Nevetõvel viaskodik
Helyhatározó
Zoltán-ciklus
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11

Amiben félrészegen bolyong Nevetõvel

ha a szél eláll
és megyek a várfok utcán
fölfelé
és tudom hogy a vérmezõ út sarkán
a régi presszó elveszett az ördögé
tudom mögöttem jársz figyelsz
a várfok utcán - sötét van -
neved
hangosan kimondom
s a szél eláll
a
várfok
utcán
meglehet
ha itt vagy mögöttem meglehet
hogy nem a szél de
- kimondani is félek -
sötét van az utcalámpák égnek
megyek neved ritmusára lépek
ha sietek még tán utolérlek
s elmeséled lehet hogy te érted
ha érted hát megsúgod a szélnek
ketten
a
várfok
utcán
mögöttem vagy utol sosem érlek
hiába is mondod el a szélnek
nem számít de tudom hogy te érted
nem a szél de - kimondani félek -
meglehet
nem a szél de
nem a szél
az idõ állt meg
ígymarad
lábamban a neved ütemével
a sötétben álldogáló széllel
ketten
a
várfok
utcán
találkozunk
a neved: Nevetõ Nevetõ
nem hallom súgsz valamit a szélnek
sötét van az utcalámpák égnek
megyek neved ritmusára lépek

Töredék

a verset elkezdeni - nem
verset kezdeni mindig
egyszerû: verset kezdeni
MINDIG - a legnehezebb -
a legelsõ szót nem
érem el a legtávolabbi
az elsõ szó -
befejezni pedig szinte

Árnyjáték

tündérre lelt az éj a héja-férfi
tündérre lelt a felleg és az ég
tündérre lelt a látomás a fény
való-délben tündérre leltem én

a drága kincs másnapra már enyém lett
ha megszerezni sem kellettem én
a rend terelte ékszerét felém
lemérni végzetem egy nõ ölén

rejtélyét elfogadni nem haboztam
testemmé lett testén a hõ veszély
az íze kéj a méze szenvedély
nyár lett a lány talán nyál lett a vér

az õsi lángra szellemem felébredt
mikorra mákony-tánca véget ért
ölén aléltan elterültem én
tetemmé-tett gyermek-testén a vén

Emlékét idézi lassan

derûs-sárga juhart kérek a kékre
lágy vonásokkal fújja a szél
egymásba folyjon tízezer levél
de mindnek élete legyen színe

no meg az illat
ne feledjük az õsz fanyar szagát
a bánat kék-sárga-zöld szagát
ahogy pista bácsi elégette az avart a zoltán utcában szagát

egy árva (idõtlen) pillanatban csillog ez a lassú évszak
egy képbe zárva színezi a szél
valaki áll elõtte nézi nézi
felemelt fejjel mert kicsi ez
egy kicsi ember nézi
egy kislány
a neve a neve

nem emlékszem nem fér bele
az évszakba (pillanatba) a neve
ha a következõ pillanatra ugrunk
(nincs tél nincs tavasz se nyár)
õsz van
j
így kezdõdik

róla kell valamit

j

2002. november

pilinszky mondta hogy
a versírás csúcspontja
amikor a többi gondolat jelentés nélkül
a szókat színeket hátrahagyva marad egy
(vagy kettõ vagy fél) sorban a tiszta
szekerce-éles
só-kemény
kép
(egy kerti szék)

a hajad színét szeretném
megörökíteni drága

de a szorongás ami
minden pillanat értelme te
nem bírhatok az
illatoddal a
melleddel a
hangoddal a
te-világban élek
(élünk
ha élünk)

csak mikor

csak mikor
a hídra érek
(s a szél eláll
(hogy budapest homlokán jel legyek))
látom
én látom mert
látom a gellérthegyen
a fakó vadgesztenyefák õszi lombját reszketni
- hajad

Hogy Budapest homlokán jel legyek,

ha jel lehet
egy száraz ág.

Múzsa

Mély
sajnálattal értesítjük, hogy
múlt hónapban kelt levelét,
amelyben verset követel,
még nem olvastuk el.

Néha mint egy játékmackó puhának érzik az este

Nem tudom, miért: a verseim
Budapestbõl születnek,
pedig öreg, kopasz akác
van máshol is.
De itt a száraz ágak
mögött az éjjeli
égbolt rózsaszínû,
mint a füst.
A zajban hangulat,
a vízben indulat van,
a téli levegõben
csevegés,
a város élõ arcán utca van,
az utcán ketten mentek,
s a szél túloldalán
ott állok én.
Sétáltok, nem gondoltok énvelem,
hát úgy legyen.
Ha féltek, s nem gondoltok énvelem,
hát úgy legyen.
A bánatot: azt én ültettem el,
a magányt és a hazugságot nem.
Lehajtott fejjel némán bandukoltok
és szorítjátok egymás kezét.
Ez a halál, de a sötét
Reitter Ferenc utcában - ez szép.
Zoli - pedig hidd el, a neved
el akartam hallgatni - nézd,
ahogy hazaértek (utána sírtál?,
ott még fiatal vagy,
ott még egész
sok érzést megengedtél magadnak
a közönyön és a dühön túl,
tudom, minek?, érte?, aki
hazudott nekünk pimaszul,
becsapott) most megcsókolod,
és rátok zárul a Reitter Ferenc
utca, nem érdekelsz, s ha õ sem
érdekel, hát itt van Budapest:
és megsimogatom a bánatot
és leülök mellé a padra
és rámnéz és én visszanézek,
arra kér, hogy ilyen szépet
mutassak neki máskor is,
és letör egy ágat az akácfáról.

Idõ

a vakolat s a fal közé
szorult idõ a tûidõ
a ritka pengõ pillanat
a könyvlapok közt ottragadt

belõlük igyekszünk összeszedni
fiókjainkból elõkeresni
pár szemet kigombolyítni
deszkák közibül felkaparni

ami nem jön - ottmarad
hasadék-kristályrepedés
köszörûforgácséletünk
a cukortartóban tapadt

s a kevés összekuporgatott
ujjaink között forgatott
hullni-akaró dobbanást
lenyelni akarjuk eltemetni

napjaink közé erõltetni
halaink iszapjába tenni
összetörni elfeledni
valahogy újra elveszítni

s összkomfortos óráinkban
kacattal védett napjainkban
e dohánysûrû cseppeket
óvatos-lassan kiterítni

Visszanézve unalmas

egyszer a mátrában fönt
dóráéknál (gimnáziumi osztálytárs
szerelem
beteljesült csalódás)
mit egyszer!: nyáron
másfél éve éppen
- amolyan se-idõ:
fehérbor-színû jóllakás -
a vagonhoz tapasztott
konyha oldalán
- a budira mentem épp
(sokszor odafönt én fõztem
jólesõ passzióvá lett az
ürítés) - egy gondolat
de zseniális gondolat
mit mondjak: világmegváltó
ötlet csillant derûs eszembe
a bükkfa levelei közt
- a pillangók virágokat csókdosva
szálltak a szurokfû illatú
légben - egyszóval: felemelõ
érzés múlékony bizsergés
sokszínû...
minek szaporítsam a haszontalan
puszta szót: elfelejtettem

azóta minden (de minden)
borsónyi gondolat
savanyúcukorka-ízû ötlet
(láttán? hallatán? gondolán?): illatán
megreszketek kissé: hátha
egy morzsa ez a szféra-csöppbõl
- olykor remélem: - lépcsõ
fokocska a szûk bár de erõvel
védett saját-idõm foltozott plédjén
elnyúlt rendhez;
vagy csak az akarás
a repülés utáni sóvár
szorongás ültet (zenebonás) fejembe
mindegyre újabb (de nem új)
libazsírtól fénylõ perceket
szalaggal átkötött modell-ötletet
(fornetti-gondolat)
hozott anyagból hirtelen-felöltött
formámra öntött villanásokat.

tán csak az ürességtõl
félek
írok
a csönd miatt

Amiben Nevetõvel viaskodik

miért félsz minden
eleven képtõl
söröskupaktól
holdtól a széktõl
miért nevetsz
ha zavarba hoznak
nevetsz iszol
teát kavargatsz

jó. azt mondom
baszd meg! nevetõ
s ha erre meg-
kérdezed miért
tiszta kép:
lenyomom vékony
torkodon a
vécékefét

te is tudod
nevetõ
hogy mi vagy
kurva vagy
hogy cigány
hulladék vagy
nevetõ
egy szardarab

hát nem látod
hogy ez egy kockakõ
s ha lépek egyet
a következõ
hogy podmaniczky utca az idõ
az idõ nem te vagy
te nevetõ

én két kövön
egyszerre állhatok
két sötét pillanatot
láthatok
én látok nevetõ
látó vagyok
ha csöndre int a hold
hát hallgatok

a te hangodat
elviszi a szél
én megértem ha fúj
hogy mit beszél
te félhetsz minden
perced itthagyod
én ráncos mosollyal
csak meghalok

az én arcom budapest
arca lesz
te vénemberek bõrét
viseled
az én hangom elmegy
megnémulok
te száraz kereplõ
zörögni fogsz

ha az idõ él
idõ vagyok
ha éjjel szél zenél
ott táncolok
ha holnapról beszélsz
engem remélsz
nevetõ engem kérdezel
ha félsz

Helyhatározó

az erzsébet-híd lábánál a
(nem ferences, belvárosi plébánia-) templom
sárga (vagy színtelen és
csak mert ez kedves színem:
sárga) fala mellett
parkoló és vizelettócsa közt - szeretném
minden versem írni, ott - letelepdnék
az alsó lépcsõfokon ahol a
hat világ összeér
budapest (a táncoló majom)
hat színpada
majdnem-életünk felének
hat játszótere -
hat? számolj csak utána
én nem veszõdöm vele -
ott firkálnám ráncaim

csak tíz méterre onnan
de odabent (hát messze)
ahol sokszor szoktam állni
(szoktam volt, istenem
már mióta nem) láttam
az oszlop mellõl
éppen a híd felé
(nem is tudom melyik) jelzõlámpát
imbolyogni össze s visszafolyni
a mozaiküveg
vagy berakott vagy milyen
üveg hat törpe görbe körbe ömlõ
fényüveg örvénylését
hosszú
hosszú percek ezek

amíg szeretnék kimenni
a dunára feküdni
elmerülni lassan
vagy az alsó lépcsõn ülni
- ott szeretnék írni minden verset -
ahol hat halál

Zoltán-ciklus

1

siralmas énnéköm
illy emberrõl szóllanom,
fájdalmas szívemnek
illy férfiról szóllanom.

mikor az lángos Nap
az égbolton vagyon,
kín az gyönge szemnek
bármilly csudás vagyon.

s mint ahogy az Napot
s valahány csillagot
Te teremtetted volt
s helyökre tetted volt

Te adtál sugarat
az boldog embernek,
Te küldtél ragyogást
az jó gyermekednek.

Urunk, Te láthatod
gondolatjainkat,
Mindenhetó Isten,
hallgasd meg hangunkat!

látván tetteinket
uralkodol rajtunk,
tudván bûneinket
ítélkezel rajtunk.

Te vagy az egyetlen
akit dicsérhessünk,
mindezen földi jót
kinek köszönhessünk.

Hozzád imádkozom
hosszan könyörögvén,
mindig hû lelkemnek
bocsánatot kérvén.

elfáradt kezemnek
erõt, hogy kezdhetném,
bús szívemnek éltet,
hogy befejezhetném

az gazdag férfiról
hû költeményemet,
keserves hívedrõl
siralmas éneket.

2

majd a végén
megbeszéljük
összenézünk
elcseréljük
amit nyertünk
én egy névrõl
te pedig az
örökségrõl

3
nem kérdezem: megérte?
nem mondod hogy megmondtad
inkább eszünk két lángost
s a pénzt számlálva
elhallgatjuk
becsaptak

4

mialatt a gyerekekkel
veszekszel én fél literrel
megiszom a vörösborból
amit hoztam s mondom: jó bor

5

a sztrapacskára szórom a pörcöt és rád-
gondolok
zsírszagunk van meghíztunk
a rigó utcai tornateremben a sötétben öten-hatan
egymásra feküdtünk
te a fejedet a hasamra hagytad és elmondtad
az évszázad (a múlt) viccét (majd egy másik
versben én is)
én meg
dúdoltam a hava nagilah-t

nem tejsav vagy gyanta inkább
az olvadt juhtúró
a nokedlin
ahogy nyúlik

és elszakad

6

Te azt mondod, hogy induljunk el délnek
megkeresni a magokat,
de én félek, hogy hiába mennénk,
fölcsipegették a madarak.
Mást kell találnunk, hogy újrararkjuk
a gyerekkori ház falát,
hogy pótoljuk, amit elspóroltunk
(elolvasni a Bibliát,
megtanulni a szonettformát,
értékrendet interiorizálni,
szerelmes lenni az óvodában,
tisztelni a tévét, a hazát).
Mit szólnál, ha megpróbálnánk
itt, ahol élünk, Budapesten,
átszûrni a levegõt
amúgy rendetlenül, ketten,
kezdenénk a Baross utcán,
eljutnánk a Reitterig,
sört innánk a vasúti hídnál,
s röhögnénk a vasmacskán.
A sok japán vagy kínai
képet nagy tájjal, kis emberrel
átfestenénk, hogy Dóra haja
legyen a hegy, és mi a vándor,
aki nem is az öregkortól
jár görnyedten, hanem a bortól,
ami fellázad, s a gyomorból
kitör (ez lesz a vízesés),
ahogy kitörünk mi is holnap,
eltekerünk Szlovákiába,
föllibegünk a lanovkán
és leseggelünk a büszke várba,
hazajövünk s a régi nõket
felcsináljuk rokonostul,
hogy élvezzék az életet,
de ahogy az ajtó nyikordul,
továbbállunk, beülünk
valami fingós vígjátékra,
utána konyakot iszunk,
fölbuszozunk a Mátrába,
pacalt fõzök vörösborral,
vacsorára sztrapacskát,
azután a tábortûznél
sütünk egy kis szalonnát.
Beszélünk az öregekkel,
elolvasunk minden verset,
átmegyünk a szigorlaton,
összejövünk egyik reggel,
te hozod a márványtömböt,
nálam lesz a kalapács,
két szûzlányformát kivésünk,
belõlük a pakolás
tökéletes nõt varázsol,
csak a menyasszonyi fátyol
hiányzik
de ha meglesz
ugye meglesz
írunk egy köszöntõverset:
elküldjük a verebeknek,
délvidéki madaraknak,
akik felszedték a magvat,
megüzenjük: tessék várni,
megyünk délre vitorlázni
és akkor:
nem borotválkozunk meg
nem megyünk el túl korán
nem verjük a gyereket
nem iszunk csak keveset
nem hízunk el
nem veszekszünk
nem bukunk meg
nem halunk meg
Zoli én ezt megcsinálom,
ha nem jössz is megcsinálom
hagyd már azokat a kurva
magokat!

7

kásává olvad a szó a számban
s nem talál ki talán csak a fele
ha mind kijut se volt elég
ha mind kijut
ráncos hangok, üresen zörögnek
összehajlanak
olyik magába-roppan: csönd van benne
a többi áll - de mind halott

szürke vázak dombot raknak bennünk
lásd mégse
mégse mi lettünk új-szavakat-szólók

8

jagr egy gól hátránynál 5 a 3 ellen
23 másodperc vissza (a kapus lent)
két vasat ütött már emelte a kezét
nem is látta hol jött ki
villant vissza a korong
de kispárgázta nabokov ki

két vasat alig lehet ütni
neked mégis mintha és nem csak
23-mal a vége elõtt de napról napra
sikerül vasról vasra püfölnöd
ott van dóra ákos a régi többiek
(mondjuk én)
mikor volt ez
úgy elsõ harmad
de nem kettõ! három vas
az esélye kb annyi - pontosan
(csak így pontos:) mint hogy akkor éppen
te gyere (például)
az ismétlések meg mind
kispárgázva

9

olyan vagyok mint az öregek
ha eszembe jutsz könnyezek
ha sírok
meg behugyozok
mint a vének olyan vagyok

10

te csak
nézel
zuzmó-nézéseddel
mint aki szégyellné hogy a nemzedéke
a Földet földdel tette egyenlõvé

te csak
dolgozol
lassú vagy és pontos hiába
a tekinteted lemondó és nyirkos

úgy kelsz
minden nap
mintha csak azután
de nem szalaggal átkötött
túlóra-nap

otthon
abrosz alatt
a régi aszatalok
vert asztalok

mindazonáltal
gondosan éltél
csöndesen éltél

bennem átalakulsz
esõ leszel
balatonfövenyes
séta leszel
simogasd õt meg
kéz leszel
fiatalságunk
rég leszel

a hajdani képek elõhívhatók
(hárman a szeles duna-partján)
az eltelt idõket átfestheted
bennem átalakulsz esõ lehetsz
vagy napsugár a Szõke Lány haján
vagy emlékképek - újraírhatók

11

a kavicsot a homokból
fölvetted
sárga-fekete csíkos:
megnézted
ujjaid közt lassudan
forgattad
napba néztél és a követ
eldobtad

Ugrás a lap tetejére

Címlap, Üzenet, HelyzetJelentés, Mink magunk,

Élõkép, Határérték, Versnyom

helyzetember@freestart.hu